Augusztusban játszani lehetett a NOL-on, NolBlogon és a NolTV-n. Nyaralós, fesztiválozós videókat vártunk, az öt legjobbnak pedig repülőjegyet ígértünk. Azt, hogy a beküldött videók között melyek a legjobbak, nem a szerkesztőség vagy zsűri döntötte el, hanem a közönség. Az öt legtöbb szavazatot kapó videó készítője repülőjeggyel gazdagodott.
Repülőjegyet nyertek:


És természetesen már az első napon kaptunk az extrémebb verzióból is.
A "legendás" Faithless Budapestre jön, Március 21-én hétfő este nyolc órakor a Budapest Sportarénában koncertezik. A brit trió élő fellépéseivel már jó néhányszor elkápráztatta a magyar közönséget a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, de a zenekar nem elégedett meg ennyivel: Maxi Jazz kifejezett kérésére a nemrégiben megjelent, "Dance" című albumuk anyagát bemutató turné egyik állomása Budapest lett. Az eseményen egy online szavazás nyerteseként Sterbinszky fogja felforrósítani a hangulatot a Faithless színpadra lépése előtt. A koncerthez kapcsolódóan mi is játékot hirdetünk.


