Augusztusban játszani lehetett a NOL-on, NolBlogon és a NolTV-n. Nyaralós, fesztiválozós videókat vártunk, az öt legjobbnak pedig repülőjegyet ígértünk. Azt, hogy a beküldött videók között melyek a legjobbak, nem a szerkesztőség vagy zsűri döntötte el, hanem a közönség. Az öt legtöbb szavazatot kapó videó készítője repülőjeggyel gazdagodott.

Repülőjegyet nyertek:

Lenyűgöző koncertet adott Roger Waters az Arénában. A Fal már 30 éves, amit a Waters egy nagy turnéval ünnepelt. A híres We don't need no education című számban - ahogy minden helyszínen - itt is a helyi iskola gyerekei szerepelhettek. Az abonyi székhelyű Somogyi iskolából 17 gyermek énekelhetett és táncolhatott a színpadon 14 ezer ember előtt.

Bármerre is nézett a NolTV videósa a Balatonsoundon, tetovált karokat, hátakat, lábakat látott. Megkérdezte viselőiktől, miért dekoráltatták ki a bőrüket. Kirívó tetkók, viselőik és történeteik...

Az oké, hogy őrült jó buli, de miért is VOLT a VOLT. A NolTV munkatársai többek között ezt kérdezték meg a fesztiválozóktól.

Több száz reklámot zabáltak a Millenárison reklámszakemberek és bulizni vágyók. Kiderült, hogy az interaktív reklámok működnek a legjobban, ahol a fogyasztók élményt kapnak. Sas István reklámfilm rendező arra biztatja a fiatalokat, hogy merjenek nagyon mások lenni, merjenek mindenféle sablonnal szakítani.

November 11-től 14-ig a Hősök Tere és a Felvonulási Tér a sízők és boardosok birodalma volt. Ekkor rendezték meg a MONSTER Budapest Fridge Fesztivált. A sí- és snowboardpályák, a havas lejtők és hütték hangulata a 2 milliós nagyvárosban. Egy óriásrámpa, a világ legjobb riderei, sztár DJ-k, koncertek, kiállítás és vásár. Négy napos folyamatos pörgés, buli, lüktetés.

A NolTV, a Class FM, a Ledvilag.hu, a Homesys.tv, a Laptop.hu és a liveu.infoteka.hu házhoz viszi a Sziget hangulatot. Összeállítások, a témához kapcsolódó videók és lehetőség szerint élő bejelentkezések. Műsorvezető: Garami Gábor.

Watch live video from NOLTV SZIGET CSATORNA on Justin.tv

A Veszprémi Ünnepi Játékokat Chick Corea sztárzenekara, a The Freedom Band nyitotta. Chick Corea mellett a jazztörténet nagyjait kísérő, 85 éves Roy Haynes, az egyik legjobb altszaxofonos Kenny Garrett és az ugyancsak legjobbak között lévő bőgős, Christian McBride zenélt.

A Hegyalja Fesztivál utolsó előtti napján két roma zenekar is fellépett. A Sosinet.hu weboldal tudósítása szerint a Karaván Famíliát és a Németországból hazalátogató Ektomorfot is óriási siker fogadta.

A Mezzoforte zenekarából Gulli Briem nyilatkozott A Noltv-nek. Sok más mellett az is kiderül, hogy milyen érzés ötezredszer eljátszani a Garden Party című számukat, miért szeretnek ennyi év után még mindig színpadra állni, hogyan inspirálja őket szülőföldjük, Izland.

Mára legendákká vált pop és rock sztárok zenéltek a Népstadion kertjében két napon át. Eric Burdon, John Mayall, Deep Purple, Kool and The Gang, és még sok más külföldi és persze hazai sztár lépett fel a debütáló rendezvényen. Íme egy összefoglaló a hangulatról.

Marionettállatságokat, gumiruhákat és díszletmaketteket is láttunk a POSZT off-programsorozatában, az Ifi Géniusz az Aulában címűben. A főszervező Csóka Tímeával és a MOME-tanár Remete Krisztával néztük a kiállításokat.

Az évad legjobb előadásai vannak-e a POSZT-on? Erről beszélt Csáki Judit kritikus. Nádasdy Ádám költő-műfordítót megkérdeztük: Shakespeare műveiből mi lett a legnagyobb közhely? A dramaturg Upor László meg a Ki Mit Tud?-os zsűrizést ajánlotta volna zsűritársainak.

Belestünk a Színházi Honfoglaló döntőjébe, amelyet Scherer Péter vezetett. Jászay Tamás a kritikusokról és a kritikáról beszélt, Galambot pedig arról kérdeztük, letiltották-e az MTV képernyőjéről.

A dramaturgok nagyasszonya, Radnóti Zsuzsa beszélt az élő adásban a 25 éves Nyílt Fórumról, Herczeg Tamás pedig a fesztiválokról. Karsai György, a Színművészeti Egyetem tanára a Színházi Honfoglaló legnehezebb kérdéseit árulta el, Ascher Tamás rektor pedig azt, miért kell reklám a színművészetinek.

Miért mondtak le a fesztiváligazgatók? Mit hiányol Balázs Zoltán rendező a szakmai beszélgetésekből, Stuber Andrea kritikus a zsűrimunkából és Veiszer Alinda riporter a POSZT-ról?

Fáy Miklós, a Pécsi Országos Színházi Találkozó idei válogatója, rádöbbent a függetlenekre, néha elaludt a nézőtéren és énekelt a Művészetek Palotájában. Balikó Tamás pécsi posztokról beszélt, Zrínyi Gál Vince meg arról, hogy könyörögték be magukat az off-programba.

Megszűnik a Kispál és a Borz. Utolsó koncertjük a Szigeten lesz. Lovasi András beszélt arról a tavalyi Szigeten és most a West Balkánban, hogy miért is lett így.

1
Fesztvideók


Népszerűek
Friss kommentek
Kultmátrix