Koncertek, gyerekprogramok, pörköltfőző verseny és rétesvonat is várja az érdeklődőket szeptember 2. és 4. között a SzeptEmber Feszt elnevezésű ingyenes gasztronómiai és kulturális fesztiválon a budapesti Népligetben.
Kellemes kiskocsmai hangulatot ígérnek csütörtöktől Győr belvárosába a bor-, borlovag és gasztronómiai fesztivál rendezői; a vasárnap záruló eseményt immár negyedik alkalommal tartják meg.
Az idén 20 éves Budavári Borfesztivál és a negyedszázados jubileumához érkező Mesterségek Ünnepe együtt ünnepli a születésnapját. A Budai Vár történelmi környezetében e két kulturális esemény rendhagyó módon, egymás fesztiváljain is bemutatkozik.
Az erdőbényei borászok által idén harmadik alakalommal megszervezett „Bor, mámor, Bénye” Tokaj-hegyalja és a Zemplén legizgalmasabb bor, gasztró- és művészeti fesztiválja.
Ismét megrendezik a Cigánymeggy Fesztivált július 2-án az Agárdi Pálinkafőzdében. A rendezvény ötödik éve keresett kulturális és gasztronómiai esemény az pálinkafőzde programjai között. A kulináris élvezetek mellett Badár Sándor műsora és számos koncert is szórakoztatja majd a vendégeket.
Több mint húszféle sörkülönlegességgel, sörhas-szépségversennyel, motor- és harcjármű-bemutatóval, vásári hangulattal és a legjobb hazai folkzenekarok koncertjével várja a látogatókat a csütörtökön kezdődő Etno-folk Sörfesztivál Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.
Tradíció lett a négy évvel ezelőtt először megrendezett ticsacsegei halászléfesztiválból, amely iránt évről-évre nő az érdeklődés - mondta Szalai János, a tiszacsegei Halászcsárda vezetője a hétvégi, immár negyedik rendezvény keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.
Rétes és kézműves fesztivált is rendeznek Székesfehérváron szombaton. Míg az előbbi az önfeledt vigalomra, úgy az utóbbi a népi hagyományokra helyezi a hangsúlyt.
Rétes rekordkísérletre készülnek Székesfehérváron a helyi cukrászok és pékek. A készítőknek minimum húsz méter rétest kell nyújtaniuk, ha hivatalosan is szeretnék kiérdemelni a rekordhosszú réteskészítők címet. 2010 júniusában a Dél-alföldi Rétesfesztiválon 19,9 méter hosszúra sikerül nyújtani a tésztát. A fehérváriaknak most ezt kell megdönteniük.
Tizenhetedik alkalommal rendezik meg szombaton a Spárgafesztivált a Csongrád megyei Öttömösön; a szombati rendezvényen a zöldségből szinte minden készül, a levesen túl főzelék, fasírt, sőt még sütemény is - tudatta a polgármesteri hivatal igazgatási ügyintézője.
Zagyváné Dósa Rácz Szilvia elmondta: a sok kulturális program mellett a falu apraja-nagyja a főzéssel foglalkozik majd. Egy részük vadpörköltet készít, mások a spárgás ételeiket versenyeztetik. A nevezések szerint lesz spárgafőzelék, piskótatekercs spárgakrémmel, spárgapuffancs virslivel, sonkával, sajttal, rakott spárga sonkával, hússal, virlsivel, spárgás palacsinta, joghurtos spárgasaláta, vitaminsaláta spárgával, spárgával töltött pizza, spárgatorta, töltött káposzta spárgával, spárga baconnel, túrós spárgatorta zöld spárgából, spárgás rétes és rántott spárga is. (Emlékszünk még a Forrest Gump azon jelenetére, amikor BB sorolja, hogy a rákból milyen ételek készíthetők? De ja vu...)
Az ételeket Vargáné Dobó Jolán vezetésével vonultatják fel. A zsűri előtt az íz mellett a külcsín is fontos lesz, így az otthon elkészített ételeket díszesen és ínycsiklandóan kell tálalni.
A gasztronómia mellett a kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a maguk szórakozását, lesznek ugyanis például táncbemutatók, kisebb koncertek, küzdősport-bemutatók. A kisebbek az ugrálóvárban játszhatnak, kézműveskedhetnek. Emellett egész nap népművészeti vásár, festészeti kiállítások is várják az érdeklődőket. A napot szabadtéri bál és tűzijáték zárja.
Akinek megtetszenek a spárgás ételek, akár szakácskönyvet is vásárolhat. Az összeállított gyűjteményben az eddigi évek receptjei mellett már az idei finomságok és néhány hagyományos spárgás étel elkészítési módja is megtalálható.
A spárga hazájának is nevezett Csongrád megyei Öttömösön már az ötvenes évek óta termesztik a zöldségfélét. Kezdetben a háztájikban nevelték a népiesen nyúlárnyéknak is hívott növényt, majd egy bő évtizeddel később elindult a nagyüzemi termesztés is - már akkoriban Ausztria volt a fő felvevőpiac. A sok napsütés, az enyhén meszes homoktalaj ideális a spárgatermesztéséhez, igaz, a három-négy aranykoronás földeken nem is nagyon él meg más haszonnövény.
Ízek, megyék, emberek címmel szerveznek egész napos, ingyenes fesztivált szombaton Nyíregyházán; a nagyszabású rendezvényen kulturális és hagyományőrző programok, valamint koncertek kísérik a gasztronómiai utazást.
Legalább háromezer ínyencet várnak vasárnap a vállaji strudlifesztiválra, ahol a svábok egyik leghíresebb süteményét készítik el és tálalják fel kóstolásra a gasztronómiai verseny résztvevői.
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is megrendezik a Keceli Meggyfesztivált június második hétvégéjén.

A legfinomabb borokba lehet belekóstolni a Budai Gourmet fesztiválon június 3-5. között a a Millenáris Parkban. A programsorozat a szakmának már másodikán elkezdődött, többek között ekkor adták át a XII. Pannon Bormustra díjait. A többi napon a közönség a kóstolók mellett számos szórakoztató programra is számíthat.
A magyar konyha jellemzője a sertéshús és -zsír domináns alkalmazása. Merthogy a török időkben a sarcoló katonák minden más háziállatot elvittek, vallási okokból a disznót meghagyták.
Nem lesz szükség pénzre a május ötödikén kezdődő budapesti Pálinkafesztiválon. Ingyen persze egyetlen tökipompost és cent szilvát – amely pálinka az idei fesztivál főszereplője lesz a belvárosban – sem adnak majd, ugyanakkor a bankjegyekkel bizonyosan nem lehet majd fizetni a rendezvényen, sem ételért, sem pedig italért.
A fesztiválok sorában vannak, melyek csak fél, de vannak amelyek már több évtizede csalogatják az ínyeceket.



