Georgij Alekszandrovics Makazaria az orosz-osztrák Russkaja frontembere énekel a Szegedi Ifjúsági Napokon 25-én. A négynapos fesztivál hét zenei helyszínén százötven fellépő szórakoztatja a vendégeket.
(Fotó: MTI)
Georgij Alekszandrovics Makazaria az orosz-osztrák Russkaja frontembere énekel a Szegedi Ifjúsági Napokon 25-én. A négynapos fesztivál hét zenei helyszínén százötven fellépő szórakoztatja a vendégeket.
(Fotó: MTI)
A Prodigy jött, látott és zúzott! Óriási tömeget mozgatott meg a brit elektronikus nagyágyú, pénteken a Sziget nagyszínpada előtt. A közönségnek ezúttal sem kellett csalódnia. Kattits a képekhez!
A Gotan Project tagjai annyira Franciák, hogy már-már Argentínok, sőt az egyikük született Argentin. Nem csoda, hogy az elektronikus tangó lüktető ritmusai teljesen felkorbácsolják a közönséget, hiszen ezek a zenészek kultúrájuk gyökereinél fogva, már az anyatejjel szívták magukba ezt a zenei világot, majd jócskán újraértelmezték. Modern elektronikus orgonák és hagyományos hangszerek keverednek, Cristina Vilallonga borzongató énekhangjával, és a pazar fényjátékkal. Aki nem valami közhelyes zenére vágyik, azoknak nem csak Párizsban vagy Buenos Airesben kötelező. Rózsát a fogak közé! Kattints a fotókhoz!
A Sziget szerdai napján meglátogattam a Nagy Utcaszínház bizarr, elgondolkodtató, és rendkívül látványos előadását. A szemléletes, boldogság hajszoló életképek egy frenetikus tüzijáték show-ba torkolltak, ami tényleg ötletes és szokatlan. Bár kapcsolat a pirotechnika és az elhangzó monológok között nem túl szoros, mindenkinek érdemes megnézni, akár a látványért, akár a társadalomkritikáért. Olyan mint egy jó magasra feldobott labda, amit aztán nem lecsapnak, hanem messzire röpíti egy rakéta. Előadás minden este 10-kor a Nagy Utcaszínházban. Kattints a képekre!
Idén is a Sziget nagyszínpadának tőszomszédságában találják a fesztiválozók a Nol City-t, a fesztivál egyik legpörgősebb buli helyszínét. Aki tavaly ott volt, az idézze fel az emlékeket és jöjjön el újra! Aki nem volt még, jövő héten a Sziget fesztiválon kipróbálhatja.
.jpg)
Lenyűgöző koncertet adott Roger Waters az Arénában. A Fal már 30 éves, amit a Waters egy nagy turnéval ünnepelt. A híres We don't need no education című számban - ahogy minden helyszínen - itt is a helyi iskola gyerekei szerepelhettek. Az abonyi székhelyű Somogyi iskolából 17 gyermek énekelhetett és táncolhatott a színpadon 14 ezer ember előtt.
Bármerre is nézett a NolTV videósa a Balatonsoundon, tetovált karokat, hátakat, lábakat látott. Megkérdezte viselőiktől, miért dekoráltatták ki a bőrüket. Kirívó tetkók, viselőik és történeteik...
Vajon zenész-e a DJ? És ha igen, milyen hangszeren játszik? A NolTV videósa erről kérdezte a Balaton Sound lemezlovasait és fesztiválozóit.
Mica Penniman, közismertebb nevén Mika Angliában élő libanoni énekes. Pályafutását 2006 végén kezdte Life in Cartoon Motion című albumával. A Soundon adott koncertjéről képes beszámoló alább tekinthető meg.
A Portishead egy brit trip hop zenekar, amely a Bristol-tól mintegy 20 km-re fekvő Portishead városáról kapta a nevét. Az együttest 1991-ben alapította a több hangszeren is játszó Geoff Barrow és Beth Gibbons énekes. Barrow már két másik bristoli trip-hop zenekarral, a Massive Attack-kel és Tricky-vel is együtt dolgozott korábban. (Képes beszámoló a Balaton Soundon adott koncertjükről. Klikk az első képre és lapozz!)
Közel s távol a Balaton Sound viszi a prímet - már ami a fesztiválokat illeti. Jó, persze, ott van még az újvidéki EXIT, de a közelt s a távolt is értsük ezúttal úgy, hogy az országhatáron belül. A fesztivál legjobb pillanataiból a NOL egy galériát állított össze. A képeket az az Ifj. Nyikos Péter készítette, aki a tavalyi Fesztivália pályázat során a legjobb három blogger közt kapott helyet.
Nagy erőkkel készülődnek már a Balaton Soundra Zamárdiban. A fesztivált július 8. és 11. között rendezik meg.
(Fotó: MTI)
Az oké, hogy őrült jó buli, de miért is VOLT a VOLT. A NolTV munkatársai többek között ezt kérdezték meg a fesztiválozóktól.
A házigazda Szeged Táncegyüttes tagjai táncolnak a VII. Martin György Országos Néptáncfesztivál megnyitóján, a szegedi Kárász utcában. A háromnapos fesztiválon több száz táncos ünnepli az első táncháztalálkozó megrendezésének harmincadik évfordulóját és a táncház-mozgalom elindulásának közelgő jubileumát.
(MTI-Fotó)
Nem is VOLT lenne, ha szikrázó napsütés kísérné a programok mindegyikét. A tegnapi vihar elérte a fesztivált is. Veszélyesség is vált a terep néhány fesztiválozó számára.

Hajba nyírva fesztiválnév, mely felett kakastaréj tornyosul. Azt nem hinném, hogy emberünk Schmitt Pál megnyitójára lett volna kíváncsi...

Tipikus Lovasi mozdulat a Fishing On Orfű fesztiválon. A Kossuth-díjas zenész művész zenekarával, a Kiscsillag együttessel az utolsó napon lépett fel. Ezen a koncerten jelentette be, hogy kitették a megtelt táblát. (A felvétel június 25-én készült. MTI Fotó.)
Utoljára lépett a magyar közönség elé a Scorpions. A német rockzenekar a Papp László Sportarénában búcsúzott a budapesti rajongóktól. Negyven év után ez az utolsó turné, amelynek során a magyar fővárost is útba ejtették. (A képen Rudolf Schenker gitáros. Fotó: MTI)
Több száz reklámot zabáltak a Millenárison reklámszakemberek és bulizni vágyók. Kiderült, hogy az interaktív reklámok működnek a legjobban, ahol a fogyasztók élményt kapnak. Sas István reklámfilm rendező arra biztatja a fiatalokat, hogy merjenek nagyon mások lenni, merjenek mindenféle sablonnal szakítani.
Az állami támogatások súlyos megvonása ellenére az idén 18. alkalommal megrendezik Budapesten a Titanic Filmfesztivált április 8. és 16. között. A programkínálatban 20 ország 52 alkotása mellett szakmai kurzusok és közönségtalálkozók is szerepelnek. Túlnyomórészt olyan alkotásokat tekinthet meg a közönség, amelyeket Magyarországon nem forgalmaznak.
"A Sziget Fesztivál nyaranta az egyik kedvenc helyem. Mindig jól érezzük itt magunkat, hiszen a magyar rajongók jó fejek" - nyilatkozta a budapesti koncert előtti sajtótájékoztatón Maxi Jazz. A Faithless frontembere elmondta: az új lemezük party-zene, a céljuk az volt vele, hogy megköszönjék rajongóiknak az eltelt időt és adni nekik egy albumot, amit szeretnek.
November 11-től 14-ig a Hősök Tere és a Felvonulási Tér a sízők és boardosok birodalma volt. Ekkor rendezték meg a MONSTER Budapest Fridge Fesztivált. A sí- és snowboardpályák, a havas lejtők és hütték hangulata a 2 milliós nagyvárosban. Egy óriásrámpa, a világ legjobb riderei, sztár DJ-k, koncertek, kiállítás és vásár. Négy napos folyamatos pörgés, buli, lüktetés.
Napszemüvegben, úszósapkában, parókában, fogszabályzóval - a szigetlakók idén is sokfélék voltak. Fejér Gábor képgalériája.