
A mai napon kezdetét veszi a második Fridge fesztivál a Műjégpályán. A csütörtöki napijegyek elfogytak, így aki csak a ma szeretne tombolni világsztárokra, annak bérletet kell váltania. Már az első estén komoly előadók lépnek fel, de a hazai underground élet nagymenői is tiszteletüket teszik a rendezvényen.
Nagyon régóta nem láttunk olyan fesztivált, ami zsenge kora ellenére ekkora hype-ot kapott volna. A Fridge-t ugyanis nálunk most rendezik meg másodszorra, azonban kicsit arrébb tették a helyszínt, hogy még nagyobb bulit tudjanak tartani. Ezt a rendezvényt kifejezetten azoknak ajánljuk, akik nem ódzkodnak a Drum and Bass, a Dubstep, illetve az elektronikus zene világától. Ráadásul az sem hátrány, ha az ember kedveli az extrém téli sportokat, hiszen a Fridge elsősorban erről szól.
Már megépült a nagyjából harminc méter magas rámpa, amire már a tegnapi nap folyamán rávarázsolták a havat, hogy a vakmerő riderek, szemkáprásztató mutatványokat tudjanak bemutatni. Élőben még hátborzongatóbb, mint képeken, nagy bátorság kell ahhoz, hogy onnan valaki lemerjen csúszni.
Már az első napon világsztárok jönnek, egy kicsit fussuk át, hogy kik is azok a fellépők, akiket semmiképpen nem szabad kihagynia azoknak, akik ma kilátogatnak a fesztiválra. Aki korán érkezik az okos, ugyanis nagyon nagy tömegre lehet számítani.
Bár hazánk fiai, s sokszor lehet őket máshol is látni, de érdemes megtekinteni a Compact Disco-t a nagyszínpadon már délután öttől, azonban azt javasoljuk, hogy ezt csak azok tegyék meg, akik bírják az éjszakai tempót, ugyanis éjfél után szabadul el a pokol. A Compact Disco egyébként megnyerte az MTV EMA Regional Award díjját pár hete.
Még mindig a nagyszínpadnál maradva este fél kilenckor Scooter fogja szétszedni a közönséget. Nevét mára-már mindenki ismeri, többször volt Magyarországon, most ismét visszatér. Nagyon hardcore bulikat szokott tartani, így tanácsos elmenni rá.
Tíztől ismételten hazai pályára tévedhetünk, ugyanis fellép MEEX Stage-ben a 10. születésnapját ünneplő Hősök. Az underground szcénában minden elérő csapat egyre jobban kacsingat a mainstream felé, rajongótáboruk mára-már több tízezer főre tehető. Aki velük van, az felteszi.
A mai kötelező program kicsi képzavarral élve a holnapi napon lesz, azaz péntek hajnalban, de a csütörtöki lineuphoz van sorolva értelemszerűen. Ez pedig nem más, mint Steve Aoki fél háromtól szintén a MEEX Stage-ben. Steve Aoki egy amerikai elektro house zenész, producer és egyben a Dim Mak Records alapítója, ami az évtized legnívósabb zenészeinek karrierjét indította el, például Armand Van Helden, Laidback Luke, Afrojack, Boys Noize, The Faint, D.i.M., The Bloody Beetroots és Kid Cudi. Olyan neves remixek köthetőek a nevéhez, mint Michael Jackson – Dancin’ Machine, The Killers – Spaceman, All American Rejects – The Wind Blows, Kid Cudi – Pursuit of Happiness, s remekbeszabott fellépései igazán lenyűgözik a közönségét - olvasható a Fridge honlapján. S valóban így van, számos világslágert köszönhetünk annak, hogy elindította tehetséges énekesek karrierjét.
A mai nap tehát elég erős, pedig még csak csütörtök van, mi lesz itt később? Mi tábort verünk a Fridge fesztiválon, ha olvasol bennünket nem maradsz le semmiről.




