Én nem tudom mi számít soknak egy ilyen demonstráción, de az a 35-40 ezres tömeg szerintem egész látványos volt. A koncerteket a Boráros téren is lehetet hallani, bár inkább csak a visszhangot. Nem aprózták el a szervezők, a hangfalak toronydarukról lógtak és szóltak, négy órakor már kezdett kialakulni a tömeg, majd másfél óra alatt szinte teljesen betöltötte az embersereg a területet.
Bambán nézegettem az órára, hogy hát mindjárt jön az első fellépő, és alig vannak. Aztán megjelent Novák Péter, határozott szavakkal elmondta mindenkinek, hogy miért vagyunk itt, majd felkonferálta a PUF-ot, akik felvonultak, Lecsó mondott pár szót, hogy na nehogy már bezárják ez a jó kis helyet, majd zene. Három szám, és mennek is, sok a fellépő, Novák nem engedi Lecsót, kérdez, majd Lecsó meglepetten válaszol.
Kisebb technikai bugok és a vetítőn máris a Tankcsapda, akik szintén szólnak pár szót a szórakozóhelyért, majd Novák Péter elmond pár indokot, amiért be akarják zárni a helyet. A tömeg fel-felhördül pár érvnél, de amúgy semmi nagy érzelem nincs a levegőben.
És ez jellemzi az egész demonstrációt. Iszogatás, szól a zene, Peti néha feljön és próbál életet verni a népekbe, kisebb nagyobb sikerrel. Eléggé lehet érezni, hogy a látogatók nyolcvan százaléka inkább az ingyen zene miatt jött, mint a ZP-ért.
Nézzük meg, hogy néz ki a hídról ez az egész, gondoltuk, meg valami folyadék is kellene, itt meg azt nem kapni, tehát elindultunk, által a tömegen, ami menet közben rendesen megduzzadt, mi meg eléggé elől voltunk ahhoz, hogy tíz percbe teljen eljutni a RIO-ig.
CSÍK, Ganxsta Zolee, majd átérünk a másik oldalra, itt már inkább csak visszhang, de a hangulat megvan. Ahogy sétálunk erősen szembe tűnik, hogy bár a demonstráció nem úgy halad, ahogy a szervezők gondolták, azért sokan olvasták a kérést, hogy gyere zöldben. Rengetegen voltak zöldben, zöld póló, zöld nadrág, a nagyon buzgók ezt együtt, plusz sál, kalap, cipő, mind zöldben. Szóval legalább ez bejött.
Mire visszaérünk a színpadon Subscribe, majd a Vad Fruttik, zenélnek, a tömeg lágyan morajlik, a hangfalak meg mintha halkulnának. Levonulnak, majd meglepődünk, a színpadon Somló Tamás egy darab gitárossal az oldalán, majd hallhatjuk az eddigi legértelmesebb érvelést, ami után a tömeg közösen énekli, hogy „annyi mindent nem szerettem még”.
Sajnos eddig bírtuk szuflával, a 30Y-t már csak fél füllel, kifele menet a tömegből. De ahogy haladunk elfele sokan mások haladnak a színpad felé, mennek tüntetni a Zöld Pardonért. A tömegben felcsigázott lányok és fiuk sárga sapkában keresik azokat, akik még nem írták alá a petíciót, a rendőrség unatkozva ácsorog a korlátoknak dőlve. Csendes, nyugodt mederben zajlik az esemény. Elvégre ez az egész egy kulturális szórakozóhelyért történik. Aki repülő utcaköveket és lángoló kordonokat várt, annak csalódnia kell.
Hozzászólások
Még nincsenek kommentek. 
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így a kommented nem jelenik meg azonnal, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.



