Fluor Tomi jelen pillanatban Magyarországon az egyik legismertebb előadó. Nem ritka, hogy koncertjeire tízezrek látogatnak el. Mégis megosztja a hallgatóságot: van, aki szerint igénytelen lett miatta a hazai könnyűzene, míg mások úgy tartják, hogy a külföldi nagy slágereknek sincs sokkal több mondanivalójuk, mégis szeretjük őket, így Fluort sem kell bántani. Az V. BME Egyetemi Napokon kérdeztük az előadót jelenről, s jövőről.

(Fotó: Éder Krisztián)

NOL: Felléptél most a BME Egyetemi Napokon, ami főként a felsőoktatásban tanulók fesztiválja. Ezek szerint neked nem csak a 13-18 éves korosztály a célcsoportod?

Fluor: Számomra nem volt kérdés, hogy az idősebbek is hallgatják a számaimat. Végignyomtam számos egyetemi bulit, fesztivált és láttam: nullától hatvan éves korig mindenki jelen van. Persze azért értem, hogy miért mondják, hogy tinik között vagyok népszerű. Nyilvánvalóan ez a korosztály az, amelyik online felületen aktív, ők írnak a videók alá, hogy "de király", míg az idősebbek inkább csak meghallgatják a számokat, a véleményüket pedig magukban tartják. De eljönnek a fellépésemre és végigtombolják, még akkor is, ha csak azért vannak itt, mert olyan szarnak tartják amit csinálok, hogy már muszáj megnézni. Bulikban nagyon szeretik a dalaimat, igazából fesztiválokon és egyetemi rendezvényeken működik a legjobban a dolog, ezért is szoktak jobbak lenni itt a fellépések, mint mondjuk egy falunapon, ahol csak állnak és nem értik a hülyülésemet.

NOL: Rengeteg fellépésed van, hogy napokon keresztül többszáz kilométert utazol. Mennyire vagy fáradt?

Fluor: Nem alszom túl sokat. Ez meg is látszik rajtam, de próbálok talpon maradni, szedek mindenféle immun tabit. Vannak ilyen háromhetes időszakok, amikor nem bírom és kidőlök. De bírni kell

NOL: Azt lehetett látni a koncerten, hogy nem csak az igazi berobbanó slágered szövegét tudják kívülről a jelenlévők, hanem a többit is. Gondoltad volna, hogy nem egyszámos előadó leszel?

Fluor: Ez egy nagyon pozitív csalódás volt, azt hittem, hogy csak a Mizut fogják ismerni, ahhoz képest az összest nyomják, de tényleg. És minden bulin. Kívülről fújják az összes dalt. Nem gondoltam volna, hogy mindegyiket ennyire ismerni fogják

NOL: Most jelent meg az új számod, ami a Halenda nevet viseli. Lehet azt mondani, hogy a Halenda az új Mizu?

Fluor: Hát szerintem lehet mondani, nagyon durván elterjedt, a megjelenés másnapján mentem fellépni és ott már követelték. Kicsit be is égtem vele, mert kérdeztem, hogy mi legyen az utolsó dal és már hozzászoktam, hogy a Mizut kérik. Az aznapi negyedik fellépésnél pedig már a DJ-nek volt belőle egy saját verziója. Arra kellett elnyomnom. Hihetetlen, hogy az internet által egy-két nap alatt valami mennyire képes ismertté válni. Ennél tényleg nem volt semmilyen média, nem játszotta tévé, sem a rádió, webkamerával vettük fel és kiraktuk a videómegosztóra. Tényleg felfoghatatlan, két hét alatt átlépte az egymillió megtekintést, mostanra már hozzájött nagyjából még kétszázezer.

NOL: Mi lehet szerinted oka, hogy a korábbi számaidat és stílusodat kedvelő, de a Mizut komolyan kritizáló réteg pozitívabban fogadta a Halendát a vártnál?

Fluor: Érdekes egyébként, ezt én is néztem, sokan beszélnek régi és új Fluorról, de ezek az emberek tökre nem tájékozottak. Tehát amikor belekérdezek, akkor kiderül, hogy egy-két régi számomat ismerik csak, és annak alapján határolnak be. Amúgy nem tudom, hogy Halendát miért szeretik ennyire, talán azért, mert hülyeség. Régen is csináltam hülyeséget, meg most is. Ilyen szempontból meg azt nem értem, hogy a Mizu is egy hülyeség volt, tehát arról meg fogalmam sincs, hogy miért vették véresen komolyan. De még mindig van egy kör, amely a Halendát is full komolyra veszi, és mondogatják: ilyet hogyan lehet kiadni a kézből, ez a mai zenében az érték? Értéket keresek egy könyvtárba vagy máshol, de ha bulizom, akkor csak jól akarom érezni magamat, és pontosan olyan számra vágyom, mint például a Halenda. Plusz, én tényleg szeretem amit csinálok.

NOL: Lassan már egy hónapja lehet hallani azt a szót, hogy halenda. Senki nem tudja  mi is lehet, a Google keresési trendekben az első helyen szerepel. Megmondod, hogy mit jelent?

Fluor: Sehol nem mondom el igazából. (nevet) Egyszer majd eljön annak az ideje, hogy megtudjátok. A halenda egy nagyon jó dolog. Ennyi. (nevet)

NOL: Korábban említetted, hogy minden hónapban egy új dalt fogszkiadni. Lesz a halendából videoklip, vagy inkább az újakra fogsz fókuszálni?

Fluor: Jó kérdés, éppen most gondolkodtam azon, hogy legyen-e szeptemberben új dal, mert az lehet, hogy elterelné a figyelmet a Halendáról. Nem gondoltam volna, hogy ez ekkorát fog robbanni. Videoklip nem lesz, mert minek. (nevet) Letettünk két webkamerát, ilyen a nézettsége, tehát ha csinálnánk hozzá milliós klipet akkor se néznék meg többen. Nyilván nem lehet ötszázszor eljátszani, hogy ilyen egyszerű technikával alkotunk, de ezt is ki kellett próbálni.

NOL: Akkor ez csak az interneten lesz elérhető?

Fluor: Igen, ráadásul baromira izgalmas, hogy ez csak az interneten érhető el, sehol máshol, mégis terjed, de nagyon. Ráadásul, ha online van a dolog, akkor az emberek reagálhatnak rá. Elmondhatják, hogy mi a jó mi kell, illetve mi az amit rosszul csinálok. Éppen ezért lázadnak nagyon sokan az internet ellen. Például az 55 éves producer bácsik, akik kitalálják, hogy mit kell mondani, mit kell felvenni. Hála az égnek én ennek pont az ellenkezője vagyok, pont ezért nem értem, amikor azzal támadnak, hogy én is ki lettem találva, mert nem. Én is utálom azokat akik össze lettek rakva valakik által.

NOL: Mikor érkezik az új albumod?

Fluor: Télre tervezem kiadni, rajta lesznek az időközben kiadott dalok, de még pluszban lesz 5-6 darab, melyet csak a megjelenéskor lehet meghallgatni. Nem szeretném, hogy az új korongon ne legyen semmi újdonság. Ráadásul szeretnék tartani majd egy tehetségkutatót, aminek a győztese szerepelhetne a lemezen. Azonban nem tudom, hogy ez mennyire fog összejönni, de komoly a szándék. Pörgés van rendesen.

 

 

Hozzászólások

Még nincsenek kommentek.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így a kommented nem jelenik meg azonnal, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.






Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Fesztvideók


Népszerűek
Friss kommentek
Kultmátrix