- Elkezdődött az a hülyeség a lovakkal? – tette fel a kérdést a nő. Igen, elkezdődött, jött a válasz. Tehát elkezdődött a nevezzük nevén, Nemzeti Vágta, az egyik legmagyarabb rendezvénysorozat, lovakkal, lovasokkal, magyar ételekkel, italokkal.

Ahogy kiszakítottam magam a teendőim közül mentem is a Hősök terére. Sajnos késéssel, hisz csak a harmadik nap sikerült betekintést nyernem a rendezvény falai közé. A tömegközlekedést kihasználva már éreztem, hogy valami más. A fent említett párbeszédet a földalattiban sikerült elkapnom az Oktogonnál, plusz a szokásosnál több külföldi és a szokásosnál nagyobb fotókarabélyok fogadtak, már ott. Ahogy a felszínre értem megláttam, hogy miként bombázták szét a Hősök és az 56-osok terét. Nemzeti színek lobognak, vagy csak úgy vannak mindenhol, díszmagyarba öltözött nagyon bajszos emberek mosolyognak kajánul a plakátokról, a zebrán meg több a japán turista, mint a nem japán turista.

Átlépve a Nemzeti Vágta feliratú fatáblát ráérzünk az igazi magyarságra, zsírpára, kikerülhetetlen, nini három malac pörög, nyárson, "deszép". A gasztro részleg nem nyomja kicsiben, fiatal hölgy épp négy kiló elemi szénné égett lilahagymát kapar le a forró lapról, sajnos nem kellett senkinek. Gasztronómiai dzsungel, vagy puszta, maradjunk határon belül, vagyis inverz puszta. Ennyi kaját én még nem láttam rendezvényen. Mázsa számra rotyognak különféle állati testrészek babbal, hagymával, krumplival, és mindennel, ami a piros fehér zöld keretein belül van. Amott tarja, vagy hat darab, nem is saccolok, hány kilósak. Nagydobosi, Bácskai, Szabolcsi autentikus konyha, kenyérlángos. Hiba volt ebédelni, utólag nem is értem, hogy gondoltam.

Az árak turista pénztárcára vannak szabva, nem véletlenül, hisz minden második ember nem magyar, vagy csak nem beszéli a nyelvet. Ételből italba, pálinkák, borok, szégyenemre kérek egy dréhert, 450, hát köszönöm. Ennyi az ára, sült krumpli szintén 450, az mondjuk durvább, elfogy, menjünk, nézzünk lovakat. És igen, szőke hölgy díszmagyarba fehér paripát táncoltat folk-discora. A ló mozog, kecsesen, néha játékosan, a nő végig mosolyog, a hangfalakból már Pet Shop Boys, ami azért elég durva, majd megint valami más, asszem Enya. A ló közben lovak, konkrétan három, a legnagyobb, gondolom ő az alfa, már kezdi unni, menne a rákba zabot enni, meg nézni a kancákat, de nem, a szőke hölgy erősködik, hogy ezt most végigcsinálod vagy.

Távolba elitnek kinéző urak és hölgyek ülnek, lovon, mozognak, kecsesen, távolról olyan, mint egy kentaur felvonulás.

Vannak, lehet mondani, hogy vannak, tény, hogy nem a legjobb időpontban sikerült kijutnom, de dél-egy óra között is vannak, bár nem sokan, a kilátó erősen foghíjas, de büszkén tapsol, hogy milyen szép, mert az.

Meg akartam nézni, ahogy Sebestyén Balázs és Vadon Jani ugrik a „toronyból”, de sajnos ahhoz meg későn értem, de elmondták, hogy Balázst háromszor kellett lehozni, mert hogy „ez kileng, félek, szedjetek le” és egyéb. Mondjuk igaza van. Sok az a 30 méter.

Hozzászólások

Eddig 6 komment érkezett

2011. 09. 17. 10:18 Detre Imre (látogató)

"Nagydobosi, Bácskai, Szabolcsi autentikus konyha"

A második és harmadik helyesen: bácskai, szabolcsi !

Hát még én hogy'unom az összes kellékével, látogatóival stb., stb. Én ugyanis csak mezei pesti polgárként "csak" itt élek ebbe a nagy felbolydulásban, amit a ma reggeli hírek volt szives úgy bejelenti: "Szombaton a főváros leghosszabb főutcáján sétálhatunk: a Clark Ádám tértől a Hősök teréig". Ilyen esztelenségek is csak nálunk lehetségesek.

Érdekes hogy ez nincs betiltva.

2011. 09. 17. 11:07 zsitva (látogató)

Műmagyarkodonk.
A többi nép is ugyanezt teszi, nincs ezzel semmi gond.
Az a turista aki elhiszi, hogy valaha ilyenek voltunk, saját nemzetéről se tudhat sokat.
Pénz.
Átvette két kormányközeli "vállalkozó" a Nemzeti Vágta rendezését, mire az állami vállalatok vezetői másnap reggelre megvilágosdtak, hogy tulajdonképpen 10-20 millióval ők pont ezt a rendezvényt akarják támogatni.
Semmi gond ezzel.
Lovas nemzet voltunk. Egy frást. Semennyivel sem voltunk lovasabb nemzet mint bármelyik europai nemzet akkor amikor a ló volt a közlekedési eszköz.
Arra viszont jó (jó ötlet), hogy kicsit kihúzza, meghosszabbítsa a fővárosi idegenforgalmi szezont.

Ezt a pogány cécót!
Hende-beszéd, versenyzők fogadalomtétele, birkapörkölt, miazmás - ökonómikus áldás meg se?!

Ma reggel hallottam egy versenyzőtől, hogy tegnap egy ló elpusztult a vágtán. A lovas leesett, a ló elszabadult, fennakadt valamin és kiszakadt (ezt nem részletezem, elég volt végighallgatni).
Nem látom a hírekben.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így a kommented nem jelenik meg azonnal, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.






Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Fesztvideók


Népszerűek
Friss kommentek
Kultmátrix