Én nem tudom mi számít soknak egy ilyen demonstráción, de az a 35-40 ezres tömeg szerintem egész látványos volt. A koncerteket a Boráros téren is lehetet hallani, bár inkább csak a visszhangot. Nem aprózták el a szervezők, a hangfalak toronydarukról lógtak és szóltak, négy órakor már kezdett kialakulni a tömeg, majd másfél óra alatt szinte teljesen betöltötte az embersereg a területet.

Fluor Tomi jelen pillanatban Magyarországon az egyik legismertebb előadó. Nem ritka, hogy koncertjeire tízezrek látogatnak el. Mégis megosztja a hallgatóságot: van, aki szerint igénytelen lett miatta a hazai könnyűzene, míg mások úgy tartják, hogy a külföldi nagy slágereknek sincs sokkal több mondanivalójuk, mégis szeretjük őket, így Fluort sem kell bántani. Az V. BME Egyetemi Napokon kérdeztük az előadót jelenről, s jövőről.

(Fotó: Éder Krisztián)

- Elkezdődött az a hülyeség a lovakkal? – tette fel a kérdést a nő. Igen, elkezdődött, jött a válasz. Tehát elkezdődött a nevezzük nevén, Nemzeti Vágta, az egyik legmagyarabb rendezvénysorozat, lovakkal, lovasokkal, magyar ételekkel, italokkal.

A vállalatok kezdenek rájönni, hogy a közösségi portáloknak bizony elég nagy erejük van. Ezt kihasználva a T-mobile Hungary kiírt egy kreatívoskodó pályázatot. A feladat nem más, mint a három meghatározott reklámjuk egyikéhez zenét írni. Akinek van affinitása bátran vesse bele magát, hisz a hírnév mellett busás jutalom is ütheti a markát.

A pályázat már él, a végső határidő október 3. A hivatalos facebook oldalon meg lehet nézni a feltételeket, ami igazából nem túl bonyolult. Lényeg, hogy saját munkával, saját név alatt, személyi és tulajdoni jogokat nem sértve dolgozzunk. A hanganyag nem lépheti túl a kiválasztott reklám hosszát. A három reklám mellesleg a T-Mobile – Domino web, a T-Home – IPTV kutyás és a Telekom – 2010. úszó EB néven futó reklámok, ezeket megtalálhatjátok a pályázati oldalon.

A pályázás egyszerű. Ha megvan a reklámzene akkor azt a reklámmal összevágva feltöltjük a youtube-ra, majd belinkeljük a pályázat hivatalos oldalára a Rezene fülön. És a regisztráció ezzel meg is történt.

A zsűri nem kis elismerést szerzett arcokból áll. Zorán, Compact Disco, Vad Fruttik, Zságer Balázs, Herendi Gábor.

És a nyeremények is elég vonzóak. Az első három helyezett között 1 millió forintot osztanak szét, sőt, a Facebookon lehet a videókra „teccikelni”, és aki a legtöbbet kapja, az kap egy közönség díjat, ami egy HTC wildfire S okostelefon.

Akinek nincs otthon egy berendezett stúdiója, 240 sávos keverője és millió féle hangszere annak sem kell megijedni, hisz a T-mobile volt olyan jó fej, hogy feltöltöttek egy "Rezene Demo Játék"-ot, amiben beépített alapok, basszusok, és egyéb hangok vannak, amiből egy korrekt reklámzenét össze lehet dobni. Ezt már csak azért is érdemes kipróbálni, mert egész jó móka, és lehet, hogy még a végén véletlenül csinálunk egy jóféle reklámzenét.

pályázati link

 

Egy korábbi írásunkban már beszámoltunk arról, hogy lassan véget ér a nyár (bár jelen pillanatban is majdnem 30 fok van), a kültéri rendezvények bezárnak, hogy átadják a helyüket a fedett szórakozóhelyeknek. Azonban még nem most! Jövő héten kezdődik az V. BME Egyetemi Napok, mely nem hivatalosan, de lezárja a hazai fesztiválszezont. A színpadok már épülnek, s teljes a fellépők névsora.

Augusztusban játszani lehetett a NOL-on, NolBlogon és a NolTV-n. Nyaralós, fesztiválozós videókat vártunk, az öt legjobbnak pedig repülőjegyet ígértünk. Azt, hogy a beküldött videók között melyek a legjobbak, nem a szerkesztőség vagy zsűri döntötte el, hanem a közönség. Az öt legtöbb szavazatot kapó videó készítője repülőjeggyel gazdagodott.

Repülőjegyet nyertek:

ladazsuzsanna

tatielz

mateeszter

Sophie22

mihalyb

Hirdettünk továbbá egy plankolós játékot is. Ennek nyertese - a szerkesztőség döntése alapján - András lett, aki Isztambulban plankolt.

Mindnekinek gratulálunk és köszönjük a beküldött videókat és fotókat.

 

Nem értettem, mi ez a nagy felhajtás a hely körül. Mivel nem voltam pesten túl járatos, csak hírből ismertem, de nem fűztem hozzá nagy reményeket, lévén, ez is csak egy hely ahol kapni italt, van színpad, és bár fedetlen, nem dobtam hátast tőle. Amíg oda nem értünk. Tény, hogy egy kicsit sznobgyűjtő szaga volt, nekünk meg fejenként háromezrünk volt jeggyel együtt, de mégsem éreztük magunkat rosszul. Sőt, egy újfajta élménnyel gazdagodtunk, egy új stílussal, egy másfajta lehetőséggel. Valahogy így tudnám leírni az első Zöld Pardonos élményemet.

Anno nem értettem miért szeretik annyira, most meg nem értem, hogy miért nem áll lángokban Budapest, amiért be akarják zárni. Tény, hogy a hely kultikus, a magyar zenei szférában több dalszövegben is megjelenik, az egyik legnagyobb tömegeket vonzó budapesti szórakozóhely, mégis be akarják zárni. Azt hogy miért, szerintem másodlagos, mindegy hogy zászló, vagy szép magyar motívumrendszer, vagy Ullein-Reviczky Antal tizenöt méteres mellszobra kerülne a helyére, a kérdés ugyanaz. Hogy miért pont oda? Pár száz méterrel előrébb van két benzinkút, miért nem azok helyére? A kettő között meg van két park, mondjuk oda hülyeség lenne, mert akkor a bontási munkálatok túl hamar befejeződnének, és még a végén olcsóbb lenne.

Na mindegy. Visszakanyar.

Lényeg a lényeg, a Zöld Pardon izzó napja leáldozóban van, én meg akármerre olvasgatok, alig találok róla hírt. Hogy mi van vele, mit tesznek a hely rajongói, létre jött e valami összefogás a beszüntetés ellen. De sehol semmi, minden hallgat. A ZP honlapján lehet olvasni, hogy 17-én fellép a Hiperkarma, ami már csak azért is poén, mert van egy Zöld Pardon című számuk, majd 18-án lesz egy a ZP által rendezett tüntetésféleség, vagyis „támogató demonstráció” a szórakozóhely melletti parkban, pontosabban a Műegyetem rakpartján.

Van egy aranyos kis szöveg a honlapon, hogy pártfüggetlen, meg hogy nem lesz kereskedelmi tevékenység, szóval hozzatok alkoholmentes folyékonyat, mert közterületen ugye tilos alkoholizálni, és hogy ügyeljen mindenki a park épségére. Tényleg, fontos szavak, és ez nem vicc. Ja, és fellép a Quimby, a Kiscsillag, a PUF, a Bikini, a 30Y, meg még jó néhányan, szóval nem csendes demonstráció lesz.

Azt, hogy ki mennyire szereti a fent említett helyet, azt maga tudja. Kérdés, hogy sikerül-e eltörölni a kulturált szórakozóhelyek egyikét, vagy talán a nép szava is ér valamit. Ha egyáltalán meg tud még szólalni.

1
Fesztvideók


Népszerűek
Friss kommentek
Kultmátrix