Szép lassan vége a szezonnak, a zenei fesztiválok bezárták kapuikat. Idény is színes volt a felhozatal, mindenki megtalálhatta a magának való szórakozást, s a hétköznapokból kirobbanva kitombolhatta magát hazai és külföldi előadók produkciójára. Bár a fesztiválok lassan lehúzzák a rolót, az unalomtól nem kell félni, hisz beindulnak a szórakozóhelyek, a felhozatal pedig felveszi a versenyt a nyári hangulattal.

Georgij Alekszandrovics Makazaria az orosz-osztrák Russkaja frontembere énekel a Szegedi Ifjúsági Napokon 25-én. A négynapos fesztivál hét zenei helyszínén százötven fellépő szórakoztatja a vendégeket.

(Fotó: MTI)

Koncertek, gyerekprogramok, pörköltfőző verseny és rétesvonat is várja az érdeklődőket szeptember 2. és 4. között a SzeptEmber Feszt elnevezésű ingyenes gasztronómiai és kulturális fesztiválon a budapesti Népligetben.

Nagy az érdeklődés a szombati solymári Nemzetközi Gospel Fesztivál iránt, a hazai vendégeken kívül több zenekedvelő turista adta fel előzetes jegyrendelését többi között Hollandiából, Franciaországból és Ausztriából.

Kellemes kiskocsmai hangulatot ígérnek csütörtöktől Győr belvárosába a bor-, borlovag és gasztronómiai fesztivál rendezői; a vasárnap záruló eseményt immár negyedik alkalommal tartják meg.

Csütörtökön indul a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál koncertprogramja, a sátorozók azonban már szerdán beköltözhettek a fesztivál területére, ahol a nulladik napon csendes diszkó várja a látogatókat. Idén a szervezők 70 ezer résztvevőre számítanak.

Istvánnak egy körülbelül 5 centiméter széles korláton sikerült plankolnia augusztus 2-án a Hajógyári szigeten, a Sziget fesztivál építésének egyik estéjén. Ezzel a képpek ő is részt vesz játékunkban, amelyről bővebben ide kattintva lehet olvasni.

Fontos! Plankolni jó dolog, testi épségedet azonban sose veszélyeztesd! Olyan képet nem közlünk, amelyet valaki láthatóan a saját vagy más testi épségének a veszélyeztetésével készített.

2011 november 22. Budapest, Papp László Sportaréna. Tom Jones.

Szerintem a cikk itt véget is érhetne, hisz ennyi infó pont elég ahhoz, hogy az ember megvegye a jegyet. Hisz nem másról van szó, mint Tom Jones-ról, az univerzum legjobb hangjának birtokosáról – Duck Dodgers is megmondta, mellesleg a rajzfilm intro-ját is Tom énekli. Az énekes legenda 2001 és 2009 után harmadszorra látogatja meg országunk fővárosát.

Az meglepett, hogy a walesi úriember 71 éves, és hogy fél évszázada koptatja a színpadot, az viszont nem, hogy kapott Grammy-díjat, Brit Awardsot, 1999-ben átvehette a Brit Birodalom Érdemrendjét, majd 2006-ban lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő. Szerintem megérdemli az elismerést.

És nem csak én vagyok oda Tom Jones hangjáért, ezt az is bizonyítja – a fentiek mellett – hogy 2009-es fellépésén teltházas koncertet adott. Érdemes lesz nekiállni spórolni a koncertre, és minél hamarabb jegyet vásárolni. Nem hiszem hogy sokáig lehet majd kapni...

A bérletes vendégek már kedd este felállíthatják sátraikat, szerdán pedig a programok is elkezdődnek a hazai fesztiválszezon hagyományos zárórendezvényén, a Szegedi Ifjúsági Napokon.

Idén ötödszörre kerül megrendezésre, az Infoparkban szeptember 13-15 között, a BME Egyetemi Napok, mely a felsőoktatásba járók egyik legjobban várt bulija. Ezt tartják a szeptemberi fesztiválok királyának, ugyanis az elmúlt években világsztárokat sikerült a Nagyszínpadra csábítani. Többek között itt volt Scooter de említhetnénk azt az Edward Maya-t is, akit a legnagyobb hazai zenecsatorna csak egy évvel később tudott elhívni a Comet díjátadóra. Most az Egyetemi Napok fő fellépője egy olyan csapat, mely egyetlen számmal képes volt berobbanni a köztudatba világszinten.

Két török srác segített Andrásnak plankolni. A magyar fiatalember augusztus 20-án, Isztambulban döntött úgy, hogy benevez plankolós játékunkra.

Régóta gondolkoztam rajta, hogy megemlítsem-e ezt a „jelenséget”, ami már egy ideje fellelhető a neten. A hazai zenekultúra két alakja megint alkotott, egyesek elborzadtak, mások gúnyosan leszólják, és sokaknak tetszik. Soreii & Poolek új száma nagy hatással volt a hallgatóságra. Pláne, hogy a számot nem más énekli, mint a mindenki által kedvelt Fluor Tomi.

A brutalitás, a kapzsiság, az agresszió jellemzi mai világunkat, főleg a médiumokon keresztül nézve, a „szeretlek ne hagyj el”, „mennyünk hisz parti van”, „olyan szomorú nap van megint vasárnap” jellemzi a magyar populáris zenei életet, főleg a médiumokon keresztül nézve. Üde színfoltként bukkant fel a „két marha”, akik nem féltek hülyét csinálni magukból, akik olyan koncertet adtak, amilyet országunkban nem sokan éltek még át, akik olyan számokat készítenek, amikre koncerten röhögve ugrálunk.

A legújabb klip és szám eléggé megosztotta a hallgatóságot. „Ezért a dalért és a hozzá készült klipért mi szégyelljük magunkat.”, olvasható az est.hu-n. Én nem szégyellem magam, sőt még az sem zavaró, hogy egy pár éves Rammstein számnak a refrénje bukkan fel az alkotásban.

A magyaroknak elvileg jó a humorérzékük. Viszont úgy néz ki, az elmúlt évek során kezdjük levedleni. Azt olvastam, hogy trágár. Ezt igazából nem tudtam hova tenni. Hogy gyerekes? Eléggé. Pont annyira, amennyire kell. Hogy ez most komoly? Nem. A Soreii & Poolek sosem volt komoly. Pont ez a lényeg. Egy aprócska tükör a zenei életnek. Hogy sláger? Az. Szörnyű, hogy egy ilyen számból sláger lehet. Hisz ez a legrosszabb magyar alkotás.

Íme a mű, de csak óvatosan bánjunk vele.

Reggeli rutin, kávé, cigi, hírportálok. Egy címbe botlok. A Magyar Dal Napja – Bírók, rendőrök és elítéltek koncertje Nyíregyházán. Felhúzom a szemöldököm.A mAgyar Dal Napja

 

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Dal Napját. Az első 2008-ban Presser Gábor kezdeményezésére jött létre a Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján, a rá következő évre már viszont több helyszínen zajlott az esemény egyszerre. Mára már van Magyar Dal Fővárosa, amire a városok pályázhatnak kisebb kikötésekkel. Ezt a címet tavaly Eger nyerte meg, ami idén is nevezve lett Esztergom, Nyíregyháza, Paks, Szarvas, Százhalombatta és Szombathely mellett. A címet idén Nyíregyházának sikerült megszerezni, így szeptember második vasárnapján kezdetét veheti a városban a Magyar Dal napja.
És hogy miért volt annyira vonzó a fent említett cím? Tudni kell Nyíregyházáról, hogy van neki egy büntetés-végrehajtási intézete. És igen, itt bizony lesz egy színpad. Ahogy Brotár Zsolt őrnagy, az intézett megbízott parancsnoka mondta – „A börtön területén felállított rockszínpad európai szinten is egyedülálló lesz, hiszen hasonló koncertre eddig nem volt példa ilyen jellegű intézményben.” Személy szerint ezen nem csodálkozom, de bevallom, van egy furcsa vonzása az egésznek.
Persze a szögesdróttal elkerített területre csak szigorú biztonsági intézkedések mellett juthatunk be, ami érthető. Bár az utcáról is lehet figyelni a koncerteket, aki be akar jutni, annak személyi igazolványt vagy egyéb azonosító okmányt fel kell mutatnia. Az őrmester azt nyilatkozta, ötszáz embert várnak, de a helyhiány miatt egyéb intézkedésekkel bónusz férőhelyhez tudnak jutni, így talán mindenki kényelmesen tudja élvezni a délelőtt tíztől kezdődő progrmokat. Annak aki úgy dönt, hogy az intézményből figyeli az eseményeket félnie nem kell, a rabok a cellákban lesznek a rendezvény alatt.
A programot a szlovákiai Nuclear Sandwich nyitja, majd a Full Contact lép a színpadra.
És itt az igazi csemege. „Igazi különlegességet ígér a Kopók (rendőrök) és a Próbaidő zenekar műsora, akik után a bírók és az ügyvédek, az elítéltek, majd a büntetés-végrehajtási intézet saját zenekara, a Smassze-Rock zenél.”
Szerintem ezért mindenképp érdemes bemenni.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Dal Napját. Az első 2008-ban Presser Gábor kezdeményezésére jött létre a Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján, a rá következő évre már viszont több helyszínen zajlott az esemény egyszerre. Mára már van Magyar Dal Fővárosa, amire a városok pályázhatnak kisebb kikötésekkel. Ezt a címet tavaly Eger nyerte meg, ami idén is nevezve lett Esztergom, Nyíregyháza, Paks, Szarvas, Százhalombatta és Szombathely mellett. A címet idén Nyíregyházának sikerült megszerezni, így szeptember második vasárnapján kezdetét veheti a városban a Magyar Dal napja.

És hogy miért volt annyira vonzó a fent említett cím? Tudni kell Nyíregyházáról, hogy van neki egy büntetés-végrehajtási intézete. És igen, itt bizony lesz egy színpad. Ahogy Brotár Zsolt őrnagy, az intézett megbízott parancsnoka mondta – „A börtön területén felállított rockszínpad európai szinten is egyedülálló lesz, hiszen hasonló koncertre eddig nem volt példa ilyen jellegű intézményben.” Személy szerint ezen nem csodálkozom, de bevallom, van egy furcsa vonzása az egésznek.

Persze a szögesdróttal elkerített területre csak szigorú biztonsági intézkedések mellett juthatunk be, ami érthető. Bár az utcáról is lehet figyelni a koncerteket, aki be akar jutni, annak személyi igazolványt vagy egyéb azonosító okmányt fel kell mutatnia. Az őrmester azt nyilatkozta, ötszáz embert várnak, de a helyhiány miatt egyéb intézkedésekkel bónusz férőhelyhez tudnak jutni, így talán mindenki kényelmesen tudja élvezni a délelőtt tíztől kezdődő progrmokat. Annak aki úgy dönt, hogy az intézményből figyeli az eseményeket félnie nem kell, a rabok a cellákban lesznek a rendezvény alatt.

A programot a szlovákiai Nuclear Sandwich nyitja, majd a Full Contact lép a színpadra.
És itt az igazi csemege. „Igazi különlegességet ígér a Kopók (rendőrök) és a Próbaidő zenekar műsora, akik után a bírók és az ügyvédek, az elítéltek, majd a büntetés-végrehajtási intézet saját zenekara, a Smassze-Rock zenél.”
Szerintem ezért mindenképp érdemes bemenni.

 

Az idén 20 éves Budavári Borfesztivál és a negyedszázados jubileumához érkező Mesterségek Ünnepe együtt ünnepli a születésnapját. A Budai Vár történelmi környezetében e két kulturális esemény rendhagyó módon, egymás fesztiváljain is bemutatkozik.

A Sziget fesztivál szervezői sokat tesznek azért, hogy a programhelyszínek megközelíthetőek, a koncertek élvezhetőek legyenek, kerekesszékkel is.

Kerekes székkel a fesztiválon

A White Lies, a Manic Street Preachers és a The National lép fel ma a Sziget nagyszínpadán, a rock-metál színpadon pedig a Tankcsapda várja a közönséget a fesztivál zárónapján.

Prodigy

A Prodigy jött, látott és zúzott! Óriási tömeget mozgatott meg a brit elektronikus nagyágyú, pénteken a Sziget nagyszínpada előtt. A közönségnek ezúttal sem kellett csalódnia. Kattits a képekhez!

Így kezdődött

Pár napos időugrással vissza pillantunk a Sziget mínusz egyedik napjára, hogy is zajlott a bejutás a fesztiválra.

Gotan Project

A Gotan Project tagjai annyira Franciák, hogy már-már Argentínok, sőt az egyikük született Argentin. Nem csoda, hogy az elektronikus tangó lüktető ritmusai teljesen felkorbácsolják a közönséget, hiszen ezek a zenészek kultúrájuk gyökereinél fogva, már az anyatejjel szívták magukba ezt a zenei világot, majd jócskán újraértelmezték. Modern elektronikus orgonák és hagyományos hangszerek keverednek, Cristina Vilallonga borzongató énekhangjával, és a pazar fényjátékkal. Aki nem valami közhelyes zenére vágyik, azoknak nem csak Párizsban vagy Buenos Airesben kötelező. Rózsát a fogak közé! Kattints a fotókhoz!

Immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg augusztus 12. és 22. között a Pest megyei Százhalombattán a Summerfest Folklórfesztivált és Népművészeti Vásárt, mégis sikerült újdonságokkal előrukkolniuk idén a szervezőknek – tudatta Dobos Ágnes, a fesztivál sajtóreferense.

A néptánc külföldi és hazai képviselőinek részvételével kezdődik meg hétfőn Székesfehérváron a Királyi Napok - Nemzetközi Néptáncfesztivál.

Eddig nyolcvannyolc feljelentés érkezett a Sziget Fesztiválra kihelyezett rendőrőrsre, az esetek többsége lopás volt - közölte Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese pénteken, a rendezvénynek otthont adó Óbudai-szigeten. Fülöp Valter a rendőrőrsön tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a feljelentések mellett 19 emberrel szemben intézkedniük is kellett. "Elsősorban a lopás, a rongálás és a garázdaság okoz problémát a fesztiválon" - fűzte hozzá.

Pan.Optikum

A Sziget szerdai napján meglátogattam a Nagy Utcaszínház bizarr, elgondolkodtató, és rendkívül látványos előadását. A szemléletes, boldogság hajszoló életképek egy frenetikus tüzijáték show-ba torkolltak, ami tényleg ötletes és szokatlan. Bár kapcsolat a pirotechnika és az elhangzó monológok között nem túl szoros, mindenkinek érdemes megnézni, akár a látványért, akár a társadalomkritikáért. Olyan mint egy jó magasra feldobott labda, amit aztán nem lecsapnak, hanem messzire röpíti egy rakéta. Előadás minden este 10-kor a Nagy Utcaszínházban. Kattints a képekre!

Lemmy

"Mi vagyunk a Motörhead, és Rock and Rollt játszunk!" Kattints!

Szimfonik

Az MR2-Petőfi Rádió 2010-ben nagy sikerrel mutatta be Szimfonik című produkcióját. A Sziget nulladik napján, látványos folytatásként a Magyar Rádió és tizenegy hazai zenekar két-két, azaz összesen 22 klasszikus popdalának nagyzenekarra hangszerelt változatát mutatta be élőben. Felléptek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében a Heaven Street Seven, a Balkan Fanatik, a Freshfabrik, a Vastaghúros Swetter, a Belmondo, a Pannonia All Stars Ska Orchestra, Rúzsa Magdi, az Isten Háta Mögött, a Budapest Bár km. Kollár-Klemencz László és Lovasi András, a Hiperkarma és Caramel. (Szöveg forrás: sziget.hu)

Legjobb dalait fogja előadni a Sziget fesztiválon csütörtökön az idén tizenötödik születésnapját ünneplő colorStar zenekar: a csapat csütörtökön az A38-wan2 színpadon 18.40-kor lép a közönség elé.

Tavaly a Szigeten még csak opcionális lehetőség volt a kártyás fizetés, idén azonban már nem lehet nélküle létezni a legnagyobb hazai fesztiválon. A készpénz kizárása a szervezők szerint a fesztiválozók érdekeit szolgálja. A mínusz egyedik napon nem mindig látszott így.

(Elől a tavalyi, míg mögötte az idei Sziget fizetőeszköz)

Gesztivál 

A Sziget mínusz egyedik napján, a nagyszínpadon lépett fel, a Geszti Péter nevével fémjelzett Gringo Sztár, Jazz + Az, és a Rapülők.

Drum & bass és elektró, frontember jamaicai szlenges angollal: a tizenhét évvel ezelőtt Szentendréről indult Brains napjainkra színvonalas nemzetközi produkcióvá nőtte ki magát; MC Columbo és társai szerdán az MR2-Petőfi Rádió magyar nagyszínpadon csapnak hatalmas bulit.

Geszti Péter csinálja a Gesztivált a Sziget nagyszínpadán a mínusz egyedik napon.

Fesztvideók


Népszerűek
Friss kommentek
Kultmátrix