Duna-Híd elnevezéssel rendeznek folklórfesztivált Tolna megyében június 22-től 27-ig; hét helyszínen három külföldi és huszonkét magyar hagyományőrző együttes ad ízelítőt a magyar és a kelet-európai folklórból.

Egy hónappal a negyedik Fishing on Orfű fesztivál kezdete előtt véglegessé vált a rendezvény zenei programja. A két nagyszínpad már ismertetett zenekarain túl – ahol sokak örömére ott lesz az idén visszatérő Hiperkarma, valamint a rendkívüli koncerttel készülő Európa Kiadó is - a szervezők nyilvánosságra hozták a fesztivál összes fellépőjének sorát. Az idei orfűi felhozatalt többek között olyan produkciók erősítik tovább, mint a megújult Erik Sumo Band, Földes ’Hobo’ László Hármas Oltár elnevezésű produkciója, a Magashegyi Underground illetve Frenk. A 2011-es fellépők közül igazi kakukktojás a Sooerii & Poolekkel együtt színpadra álló Fluor Tomi lesz.

Péntektől vasárnapig közel ezer fellépő szórakoztatta a közönséget az ország egyik legrangosabb néptáncos seregszemléjén, melyet huszonegyedik alkalommal rendeztek meg Szolnokon - tudatta a házigazda Aba-Novák Kulturális Központ rendezvényfelelőse.

A Kreator, a Cradle of Filth, a Saxon és az Arch Enemy is fellép az idei budapesti Metalfesten; június 3-tól 5-ig ismét több mint tízezer metálrajongót várnak a szervezők a Csillebérci Szabadidőközpontba.

Összesen 65 zenekar ad koncertet a kemény zenék fesztiválján, a fellépők összesen tizenkilenc országból érkeznek Görögországtól Kanadáig.

Az idei felhozatalból kiemelkedik a thrash metált játszó német Kreator, az extrém metáljáról ismert brit Cradle of Firth, a dallamos death metálban utazó svéd Arch Enemy, a power metálos svéd Sabaton, a brit Saxon, a shoegaze stílust képviselő francia Alcest, az ír Primordial, a finn Wintersun vagy a kanadai Kataklysm. A Metalfest rangját a nemzetközi háttér is erősíti: ezt a fesztivált szinte egyszerre rendezik meg Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Svájcban és Csehországban.

A hazai rajongók először tavaly népesítették be a Csillebérci Szabadidőközpont több mint 40 hektáros területét; akkor egy hosszú hétvége alatt több mint hatvan fellépő, köztük számos külföldi és magyar zenekar koncertje szerepelt a programban, a látogatók száma meghaladta a tízezret. A 2010-es fellépők közül kiemelkedett a Sonata Arctica, a Hammerfall, az Amon Amarth, a Korpiklaani, a Nevermore, a Deicide, a Dalriada, Kalapács, a Nevergreen, a Wendigo, a Stereochrist, a Vader és a Hard.

Az idei Metalfest egy különleges koncertet mindenképpen ígér, hiszen a magyar heavy metál zene egyik úttörője, a Pokolgép sztárvendégekkel, a svéd Hammerfall két tagjával közösen lép színpadra.

A koncert apropója, hogy a Hammerfall most megjelenő Infected című albumán szerepel a Pokolgép Hol van a szó című rockballadájának angol nyelvű átirata. A Pokolgép-koncerten az énekes Joacim Cans és Oscar Dronjak gitáros lép fel, és az immár közös dalt magyarul és angolul is eléneklik több más szám mellett. A Pokolgép új felállásával áll színpadra a Metalfesten, Tóth Attila énekessel.

Egy ötvenes éveiben járó, szerb-horvát nő fekszik piros díványán, várva a hajnalt. Álmatlanságban szenved, s az időt múlandó éjjelenként a tévét nézi, benne kisírt szemű, háborús történetüket mesélő embereket – lenémítva. Közben megosztja a nézőkkel, hogy ő mit gondol a délszláv háborúról, a szerbekről, a horvátokról, az öldöklésről, a nemi erőszakról, a nőkről, a férfiakról. Szókimondóan, provokatívan, durván. Nehéz darab, de érdemes megnézni.

A székely megyék közötti együttműködés erősítése a célja Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatának a Székelyföld Napokkal, amelyet június 3-tól 10-ig rendeznek meg - írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában.

Csütörtökön kezdődik Újvidéken a szerbiai kortárs dráma egy héten át tartó fesztiválja, az 56. alkalommal megszervezett Sterija Játékok.

Június 23. és 27. között ismét Győr lesz a tánc magyarországi fővárosa: a III. Táncművészeti Biennálén a Magyar Nemzeti Balett, a szegedi Kortárs Balett és az ExperiDance mellett fellép a Szlovák Nemzeti Balett, a marosvásárhelyi Maros Művészeti Együttes és a poznani Lengyel Táncszínház.

Zenei, táncos és színházi programok, a táncművészeti biennáléra érkező együttesek megannyi produkciója és a Vörös Pimpernel című musical színházi premierje szórakoztatja a június 17-én kezdődő győri nyári fesztiválon a vendégeket.

Van jó fesztivál, meg van rossz fesztivál – ha ilyen egyszerű volna az élet, már most be lehetne ezt a cikket fejezni egy viszonylag hosszú programfelsorolással, piros pontos meg fekete pontos oszlopokba rendezve az eseményeket. Szerencsére azonban nem ilyen egyszerű, hanem bonyolult, mert az, hogy egy nyári programsorozat összességében inkább kellemes érzésekkel tölti-e el a rajta résztvevőket vagy sem, számos körülménytől függ. Némelyik kondíció már előre sejthető, van, ahol még a hangulatra is nagy összegű fogadást kötnénk. Megfelelő-e a helyszín, jó-e a technika, korrekt-e a vendéglátás – ezek mellett talán a legfontosabb kérdés mégis: milyen a felhozatal?

A várpalotai Cseri-parkerdőben június 9-én nyitó Pannónia Fesztivál öt napja alatt 150 zenekart és mintegy 200 program várja az érdeklődőket.
Az érdeklődés már most igen nagy: Várpalotán és 15 kilométeres körzetében alig lehet szállást kapni, még a családi házak kertjei is "elkeltek" sátorhelynek - tudatta Nagy Szabolcs, a fesztivál sajtófőnöke. Megjegyezte, hogy a Cseri-parkerdőben több ezer sátorhelyet alakítanak ki.
A tereprendezés és a színpadok, sátrak és más kiegészítő létesítmények építése a jövő héten kezdődik, s kialakítanak egy nagy autóparkolót is, ahol legalább 800 kocsi fér majd el - tette hozzá.
A sajtófőnök a programokkal kapcsolatosan azt hangsúlyozta, hogy mindjárt az első napon, június 9-én egy "nagyágyú" zenekar, a '80-as évek egyik legnagyobb rockbandája, az amerikai Twisted Sister lép fel. Rajtuk kívül kizárólag hazai együttesek zenélnek, így például ott lesz a Pannónia Fesztiválon többek közt az Edda, a Kiscsillag, az Ossian, a 30y, a Subscribe, az Irie Maffia, az Ismerős Arcok, a Belmondo, a Belga, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground, Hobo és a Csík Zenekar.
A rendezvényre három-, négy- és ötnapos bérletet lehet vásárolni, valamint a hétfői (június 13) úgynevezett bónusznapra külön lehet venni jegyet.

A várpalotai Cseri-parkerdőben június 9-én nyitó Pannónia Fesztivál öt napja alatt 150 zenekart és mintegy 200 program várja az érdeklődőket.

Az érdeklődés már most igen nagy: Várpalotán és 15 kilométeres körzetében alig lehet szállást kapni, még a családi házak kertjei is "elkeltek" sátorhelynek - tudatta Nagy Szabolcs, a fesztivál sajtófőnöke. Megjegyezte, hogy a Cseri-parkerdőben több ezer sátorhelyet alakítanak ki.    

A tereprendezés és a színpadok, sátrak és más kiegészítő létesítmények építése a jövő héten kezdődik, s kialakítanak egy nagy autóparkolót is, ahol legalább 800 kocsi fér majd el - tette hozzá.

A sajtófőnök a programokkal kapcsolatosan azt hangsúlyozta, hogy mindjárt az első napon, június 9-én egy "nagyágyú" zenekar, a '80-as évek egyik legnagyobb rockbandája, az amerikai Twisted Sister lép fel. Rajtuk kívül kizárólag hazai együttesek zenélnek, így például ott lesz a Pannónia Fesztiválon többek közt az Edda, a Kiscsillag, az Ossian, a 30y, a Subscribe, az Irie Maffia, az Ismerős Arcok, a Belmondo, a Belga, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground, Hobo és a Csík Zenekar.

A rendezvényre három-, négy- és ötnapos bérletet lehet vásárolni, valamint a hétfői (június 13) úgynevezett bónusznapra külön lehet venni jegyet.

Felüdülés a magyar könnyűzene csöpögős, értelmetlen popförtelmei közt.

„Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj.” A Magna Cum Laude Vidéki sanzonjának szokatlan szövegét az SOS szerelem című filmben Ullmann Mónika szájából hallhatta a közönség. Az akkori zongorázós romantikus jelenetben kissé furcsán ható szójáték ellenére a fülbemászó dallam sikert aratott.

A Magna Cum Laude 2009-ben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az olyan fordulatok, mint a „Gondatlanságból elkövetett emberölelés” vagy a „Mióta elvágták odalenn a köldököm, (...) azóta utálom a főnököm” hozzátartoznak a stílusukhoz. Ahogy ebben sem, semmi másban nem kötöttek kompromisszumot annak érdekében, hogy közkedvel tebbé tegyék zenéjüket vagy sajátmagukat.

Dalaik egyaránt szólnak pálinkáról, a főnök utálatáról vagy a trafikosnőről, a humorban ugyanúgy otthon vannak, mint a komolyabb témákban. Egy-egy dal hangulatát olyan jól eltalálták, hogy érezhető, igazi örömből született muzsikáról van szó. Saját maguk sem tudják meghatározni zenéjük műfaját, de afféle emocionális rocknak nevezett számaik felüdülést jelentenek a magyar könnyűzene csöpögős, értelmetlen popförtelmei közt. Ahogy ezt előzenekarként bizonyították, fellépéseikre egyformán buliznak a könnyedebb dallamok kedvelői és a Tankcsapda közönsége. A siker ellenére Mező Misi frontember nyilatkozata szerint még ma is amatőrként tekintenek magukra.

A Csak ülünk és zenélünk koncertsorozat keretében a közönség megtapasztalhatja az akusztikus előadások különleges zenei hangulatát. Emellett a nyár folyamán számos zenei fesztiválon látható lesz az együttes.

Havas Noémi

A tervek szerint már 2012-ben megrendezné első horvátországi fesztiválját a Sziget Kft.; a helyszín vélhetően az isztriai tengerparton, Rovinj környékén lesz. "Egy nagy horvát céggel, a Maistrával állunk tárgyalásban, ők ajánlottak egy helyszínt, de azt még nem szívesen mondanám el, pontosan hol" - számolt be az előkészületekről az MTI-nek adott pénteki interjújában Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.

Kelta jósdával, kézműves bemutatókkal, színházi előadásokkal, gladiátorviadalokkal, pantomimmal és számos érdekes programmal várja látogatóit az Aquincumi Múzeum és régészeti park a hétvégi Floralia tavaszünnepen.

A római kor egyik legkedveltebb ünnepe alkalmából a hagyománynak megfelelően fiatal virágkötők virágkötészeti munkáikkal díszítik fel a múzeumot és a romterületet. A látogatók megismerkedhetnek az ókort idéző életmóddal, kézműves bemutatókkal. Betekintést nyerhetnek az antik Róma életébe is: kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit, ékszereket, sőt kerámia edényeket is készíthetnek.

A gyerekek ügyességi játékokon tehetik magukat próbára. A programok ideje alatt római kocsma, a büfében pedig római ételek várják a vendégeket.

A Floralia részletes programja megtalálható az Aquincum honlapján.

Hoppá! címmel már a boltokban az új Budapest Bár-lemez.

A csapat a harmadik, instrumentális lemeze után most ismét vendégénekesekkel teli 22 dalt tett le az asztalra. A már szokványosnak mondható társaságba olyanok tartoznak bele, mint Kiss Tibor a Quimbyből, Lovasi András a Kiscsillagból, Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Németh Juci a Nemjuciból, Behumi Dóri, Frenk, Ferenczi György, Keleti András, Kollár–Klemencz László a Kistehénből és Rutkai Bori.

A lemezen ezúttal Jávor Páltól kezdve a Beatlesen át a Doorsig elég széles a merítés, és ezek mind a megszokott, jazz és komolyzenei elemeket sem nélkülöző technikás cigányzenével tálalja a Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd és Kisvári Ferenc alkotta Budapest Bár.

Az új lemezanyag megálmodásakor az volt a célunk, hogy olyan kedvenc dalokat elevenítsünk fel, fogalmazzunk át a lemezen, amelyek vagy valamelyik nép cigánykultúrájához kötődnek, vagy éppen bennük rejlik a lehetőség, hogy egy cigányzenekar átfogalmazza saját ízlése szerint.” - mondta Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar vezetője. Így került egy lemezre Jávor Pál és Kabos Gyula dala, de itt van Harangozó Teri, de még az Európa Kiadó egy-egy száma is.

Lemezbemutató május 30-án és 31-én az A38-on - írja a Lángol Gitárok blog.

Kötegnyi hamis fesztiváljegyet találtak a rendőrök két fiatalembernél Sopronban; üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás ellenük.

Kuntzné Kékesi Éva, a soproni rendőrkapitányság szóvivője csütörtökön azt közölte: előző nap igazoltattak járőreik két, 20 év körüli fiatalembert, akik "gyanús körülmények között" műszaki cikkeket rakodtak egy autóba egy soproni garázssoron.

Ruházatuk átvizsgálásakor kerül elő egy köteg - a soproni VOLT Fesztiválra napi- és Balaton Soundra szóló hetijegy, amelyek közül eddig 43-ról bizonyosodott be, hogy hamis. Ezek közül a legolcsóbb 8, a legdrágább 35 ezer forint - ha eredeti.

A két fiatalember elismerte, hogy 12 jegyet korábban már eladtak - tette hozzá a szóvivő. Jelezte: várják a sértettek vagy az ügyről információval jelentkezők jelentkezését, a korábbi vásárlók figyelmét pedig felhívják arra, hogy ezekkel a "jegyekkel" nem tudnak majd bejutni a rendezvényekre.

Április közepén a Balaton Sound fesztiválra szóló lopott belépőjegyek kerültek forgalomba, akkor a Sziget Kulturális Szervezőiroda sajtófőnöke, Vető Viktória arra is felhívta a figyelmet, hogy a feketepiacon - az elmúlt évhez hasonlóan - az idén is megjelentek hamis fesztiváljegyek. A szervezők ezért arra kérik a fesztiválokra készülőket - mondta -, hogy kizárólag hivatalos helyen, a kijelölt jegyterjesztőknél vásároljanak jegyeket.

Három év után újra Budapesten ad koncertet a progresszív rock supergroupja, a harminc évvel ezelőtt alakult Asia. A csapat az eredeti felállásban - Geoff Downes, Steve Howe, Carl Palmer, John Wetton - lép fel június 6-án az A38 hajón.

Az Asia 1981 tavaszán a progresszív rockzene három meghatározó csapata, a Yes, a King Crimson és az Emerson, Lake & Palmer (ELP) akkori, illetve egykori tagjaiból alakult. Geoff Downes billentyűs és Steve Howe gitáros a Yesben, John Wetton basszusgitáros-énekes más csapatok mellett a King Crimsonban, Carl Palmer dobos pedig az ELP-ben szerzett korábban hírnevet magának.

Az első album, az 1982-ben megjelent Asia elképesztő siker volt, tízmillió fogyott belőle, a Heat of the Moment című dal máig a csapat legnagyobb dobása. A kreatív feszültség, a hatalmas egók és az előző évi nagy nyomás következtében a második album felvételeit már korántsem élvezték annyira. Az Alpha című korong ennek ellenére olyan slágereket tartalmazott, mint a Don't Cry vagy a The Smile Has Left Your Eyes. Az Alpha turnéján Wetton kilépett, az 1985-ös Astra című anyag után megindult a zenészvándorlás: összesen 23-an játszottak a három évtized során az Asiában.

2005 márciusában Geoff Downes mellett John Payne (ének, basszusgitár), Guthrie Govan (gitár, vokál) és Chris Slade (dob, ütőhangszerek, vokál) alkotta az Asiát, amikor a csapat a Petőfi Csarnokban adott koncertet. Az alapító tagok egy évre rá álltak újra össze, a megalakulás 25. évfordulóját világkörüli turnéval tették emlékezetessé. Az Asia 2008 májusában - már az alapfelállásban - ismét fellépett a Petőfi Csarnokban, tavaly pedig megjelent az Omega, a várva várt új stúdióalbum is.

Carl Palmer dobos saját együttesével és az ELP tagjaként is koncertezett Budapesten, legutóbb 2009 novemberében az A38-on a Carl Palmer Banddel, a Yesből ismert Steve Howe gitáros és Geoff Downes billentyűs a Yesszel szintén járt Budapesten. John Wetton basszusgitáros, a King Crimson és a Uriah Heep egykori tagja játszott együtt az After Cryinggal is: az együttműködést a magyar zenekar 2001-es Struggle For Life című koncertlemeze dokumentálja.

Az Asia alapszámain kívül a június 6-iki A38-koncerten az együttes várhatóan játszik a Yes, a King Crimson és az Emerson Lake & Palmer repertoárjából is.

A Tankcsapda, a Quimby, Haddaway, a Kiscsillag és a 30Y is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet idén július 12. és 17. között rendeznek meg Szolnokon, a város zöldövezetében Tiszaligetben.

Aszfaltbúcsúztatóval kezdődik meg csütörtökön Székesfehérváron a Kortárs Művészeti Fesztivál; a tíznapos programsorozat keretében egyebek között nyolc kiállítás nyílik, hat koncertet rendeznek, színházi előadások, irodalmi programok lesznek.

2011. június 23-25. között negyedik alkalommal rendezik meg a Pécstől alig tizenöt kilométernyire található orfűi tóvidéken a Lovasi András és Rátgéber László nevével fémjelzett Fishing on Orfű fesztivált. A rendezvény szervezői május 20-án, pénteken budapesti alaptábort tartanak a Zöld Pardonban, hogy egy kis „fishinges” életérzést csempésszenek a fővárosba.



A 2008 óta létező Fishing On Orfű mára már meghatározó szereplője a hazai fesztiválkínálatnak. A hívószavak náluk azonban nem a Faithless, a wattok dömpingje és a VIP-tribün, hanem a közvetlenség, a szabadtéri házibuli-hangulat, a festői táj, a remek zenei felhozatal és a váratlan gegek – elég csak Rátgéber László világhírű kosárlabda edző 2008-as tóátugrási kísérletére gondolni. Ezt – az ún. “fishinges” - életérzést igyekeznek a szervezők május 20-án a budapesti Zöld Pardonba hozni egy napra.

A fesztivál egyik fő szervezője, Lovasi András köztudottan nagy pecás, ezen a napon viszont séfként is megmérettetik: dunai halászlét főz majd, halászléfőző tudását pedig a kóstoló publikum pontozhatja. A népi-urbánus harmónia élharcosa, Bödőcs Tibor is tiszteletét teszi az alaptáborban, hogy a kortárs, vidéki élet tárgyi kultúrájának legfontosabb darabjait bocsássa jótékonysági árverésre.

Az alterfeszt szellemét az alapító atyákon és a fenti programokon túl három kiváló zenekar is megidézi majd május 20-án. Itt lesznek Veszprém egyes számú dumagépei, a Hősök, utánuk érkezik a pszichedelikus rockabillyben utazó Psycho Mutants, az estét pedig a köz- és önveszélyes partikommandó, a Soerii & Poolek zárja majd.

További információ:

www.fishingonorfu.hu

Steve Hackett, a Genesis együttes egykori gitárosa, valamint a szintén brit Kosheen együttes is fellép Tokaj mellett az idei Hegyalja fesztiválon: előbbi július 15-én, utóbbi egy nappal később.

A legendás gitáros a dzsessz/world fusion hazai élcsapatával, a Djabéval a Hegyalja fesztivál új programhelyszínén, a világ- és a népzenét előtérbe helyező MR2 Furmint Klubban ad közös koncertet.

Steve Hackett 1970 és 1977 között volt a világ egyik legnépszerűbb progresszív rockzenekara, a Genesis gitárosa; a csapat ezalatt nyolc stúdióalbumot és két koncertlemezt adott ki, azóta szólóban dolgozik. Hackett és a Djabe ma már rendszeres együttműködése 2003-ban kezdődött, léptek már fel együtt Lettországban, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában és Malajziában, sőt 2004-ben Londonban is; tavaly több közös magyarországi koncertjük volt, akárcsak idén.

A szervezők tájékoztatása szerint az idei Hegyalján a nagyszínpados fellépőkhöz csatlakozott a bristoli drum and bass trió, a Kosheen is, amely négy évvel ezelőtt a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) játszott utoljára Magyarországon.

A hétfőn bejelentett magyar fellépők közé tartozik a Csík Zenekar, a Kishúg, a Mitsoura, a Besh o DroM, a Kerekes Band, a Folkfusion Band, Ferenczi György és a Rackajam, a Firkin, a Kistehén, az Ismerős Arcok és a Szabó Balázs Band is, mellettük cseh, lengyel, szlovák és román előadók is lesznek - valamennyien az új helyszínen, az MR2 Furmint Klubban.

Az idei Hegyalja fesztivált július 13. és 17. között rendezik meg. A már korábban közölt sztárfellépői közé tartozik az Airbourne, a Pennywise, a Mastodon, a Deicide, az Amorphis, a Slayer, a Guano Apes, a Foreign Beggars, a Ladytron, valamint a Korpiklaani.

Egy világ körüli úthoz néha elég pár különleges hang és határtalan képzelet.

Körbeutazni a világot nem csak a megszokott tömegszállítós módon lehet. Ahhoz, hogy eljussunk valahova, nem kell körzővel és vonalzóval méricskélni a térképen, és a GPS is a fiókban maradhat. Nem kell lapozgatni a naptárat indulás előtt, mondván nyolcvan nap alatt túl kell legyünk rajta, vagy csupán elég az akciós hat nap hét éjszaka. Néha elég pár különleges hang és határtalan képzelet.

Május 17-én a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás, amely ma a legjelentősebb világ-, táncház és népzenei lemezterjesztő Magyarországon, különleges zenei utazást szervez. A világzene és a magyar népdalok szárnyán a Balkántól Afrikáig kalauzol az est házigazdája, a hangjával mindent megszépítő Sebestyén Márta, aki énekel tmár a japán császár, a spanyol király, de még az angol uralkodói ház tagjai előtt is. Mellette fellép Balogh Kálmán, az ország egyik legismertebb cimbalmosa; Tompos Kátya, színésznő, énekesnő; a jellegzetes tamburazenekar, a Söndörgő Együttes; Dés András darboukával, magyar cigány kannával és más ütőhangszerekkel; Dresch Mihály kiváló szaxofonos, aki saját zenei világot alakított ki a népzene és a dzsessz ötvözésével; az elsősorban ének- és mesemondásáról elhíresült Berecz András; a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, Both Miklós; a magyar improvizatív népzene neves képviselői, Bolya Mátyás és Szokolai Dongó Balázs; Juhász Zoltán, népzenész, népzenekutató; Lukács Miklós, cimbalomművész, Novák Csaba nagybőgős, valamint a Tükrös Zenekar, Baranyai Barbara és Hajdú Flórián táncosokkal.

Pat Conroy szerint, az élet zene nélkül olyan, mint egy utazás a sivatagon keresztül víz nélkül. A Művészetek Palotája azonban gondoskodik arról, hogy ezen a napon homok helyett bizsergés vegye körül az érdeklődőket.

Debreczeni Rita

Dragomán György azt mondja, tizennégy évesen írta az első Kafka-novelláját – csakhogy előtte azt sem tudta, ki a derék Franz. Az átváltozást írta meg, többé-kevésbé legalábbis, Kafka-szűz tudattal, és csak azután kezdte érdekelni a kelet-közép-európai ikonná nőtt szerző, mikor édesapja azt tanácsolta, talán át kéne írni a címet valami olyasmire, hogy Hódolat Kafkának.

Tizennyolc stúdióalbum, kettő válogatás lemez, kettő koncertfelvétel, egy akusztikus korong és több száz koncert a Kárpát-medencében - számokban így lehetne összefoglalni az éppen 25 éve, 1986-ban megalakult Ossian munkásságát. Az együttes generációk számára jelent egyet a heavy metallal, és olyan himnuszokat adott a hazai rocker közönségnek, mint az Acélszív vagy a Rock katonái. Az Ossian május 21-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán ünnepel majd a rajongókkal.

Az eszme nemcsak a filozófia egyik alapfogalma, valamely világnézeti rendszer alapelve, hanem egy szervezet is, az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete. Az ESZME Fesztivál sem filozófusok ankétjainak sora, független báb- és táncszínházi előadásokkal találkozhat a Tháliába vetődő gyerek és felnőtt közönség.

Az egyesület öt éve azért jött létre, hogy a szabadúszó előadóművészeket összefogja, műsorszervezési, promóciós segítséget nyújtson, jogi és gazdasági tanácsokat adjon. Azóta már kreatív, művészi közösséget alkotnak, amelyben megférnek a bábosok, táncosok, gyerekszínházi rendezők, akik alternatív, néha kockázatos előadásaikkal állnak általában kisszámú közönségük elé.

Az első és a szervezők reményei szerint sorozattá váló ESZME Fesztiválon a 13 produkció a négy nap alatt látható 22 előadással próbál kilépni a fura színházi próbálkozások kevéssé ismert köréből. Lesznek gyerek- és felnőtt-bábelőadások, Petőfi János vitéze és Vörösmarty Csongor és Tündéje Mozart zenéjével, Kipling Magányosan sétáló macskája és Pilinszky Tükörben című meséje marionettbábokkal. Fellép a vándorcirkuszosokat idéző Tintaló Társulás, és ott lesz a Mari nevű szekrény, amely Mosonyi Alíz meséit rejti. Ez az a szekrény, amelyben mindannyian ott lakunk, tehát belefér az egész világ. Látható lesz az ESZME saját előadása, a többszörösen díjazott és nemzetközi sikereket is felmutató Repülési lecke kezdőknek és a PR-evolution Dance Company emberi kapcsolatokról szóló táncprodukciója is.

Nemcsak passzív nézők, családok és gyerekcsoportok is menjenek, kézműves-foglalkozásokon és szakmai beszélgetéseken, közönségtalálkozókon aktivizálódhatnak.

I. Eszme Fesztivál Budapest,május 12–15.

Thália Színház Arizona és Új Stúdió www.eszme.eu

Hompola Krisztina

Két évtized a színpadon, egymillió lemez a közönségnél, és még ma is tízezer CD-nél többet vesznek meg tőle. Ákos-koncert lesz az Arénában.

Mindenki emlékszik azokra a jól ismert dalokra, melyeket a ballagás alkalmával majdhogynem bele tuszkoltak a diákok fejébe – Ballag már a vén diák, Búcsúzom tőletek cimborák –, de a kilencvenes évek végéhez közeledve ezek közé beékelte magát egy új szólam, ami azóta is elmaradhatatlan kelléke minden egyes búcsúztató ünnepélynek. Az Ilyenek voltunk.

A Bonanza Banzai 1987-ben alakult, azaz Kovács Ákos több mint 23 éve van a pályán. Hauber Zsolttal és Menczel Gáborral a Depeche Mode-hangzások adaptálásával sikerült őrületet generálniuk, olyat, amilyenre a Piramis-láz óta nem volt példa.

Szólókarrierje kezdetben a zenekarral párhuzamosan futott, 1994-től, az együttes felbomlásától új vonatkoztatási rendszert építve maga köré, továbbhaladt. A zenekarban is övé volt a vezető szerep, a zene nagy részét is ő alkotta, a szövegek pedig saját belső világát tükrözték. Sosem szerzett derűs muzsikákat, de éjfekete szövegvilága minden kóbor lélekhez utat talált.

ályája töretlen maradt. Talán, mert így fogalmazta meg hozzáállását: „A magyar popsztár vagy hamar kifullad, vagy harminc évig ugyanabban a bőrgatyában énekli ugyanazt a slágert. Engemmás érdekel, mondjuk az a dal, amelyet még nem írtam meg.”

Ákos túljutott az egymillión, enynyi lemez eladására az utána kezdők már nem számíthatnak. CD-it manapság is sokan megvásárolják Az Arénában a tavaly ősszel megjelent A katona imája című album dalait énekli majd: ez is megkapta már a platina minősítést.

A Katona imája Ákos a Papp László Budapest Sportarénában május 14-én este 8-kor.

Molnár Péter

A magyar konyha jellemzője a sertéshús és -zsír domináns alkalmazása. Merthogy a török időkben a sarcoló katonák minden más háziállatot elvittek, vallási okokból a disznót meghagyták.

Újabb világsztár tette tiszteletét nálunk. A kolumbiai származású énekesnő, Shakira, csütörtök este lépett színpadra a Papp László Budapest Sportarénában, ahol telt ház előtt adott amolyan igazi rockos-latinos koncertet rajongóinak. Azon szinte már meg sem ütközünk, hogy a kiírt időponthoz képest jó másfél órás csúszással kezdődött csak a buli, ám a látványos show ezért bőségesen kárpótolt.

Bemutatkozik a pálinkakoktél, emellett koncertek és kóstolók színesítik a Budapesti Pálinkafesztivál programjait a budapesti Városháza Parkban május 6-9. között.



A fesztivált a Kiscsillag zenekar nyitja meg, majd külföldi együttesek - a francia, már visszatérő vendégnek számító Palinka és az olasz La Tresca - műsora szórakoztatja a közönséget.

A látogatók több mint háromszáz féle párlat közül találhatják meg a számukra legfinomabb főzetet, köztük az újdonságként debütáló pálinkakoktélokat. A rendezvényen több mint huszonöt kiállító, pálinkafőzde és kereskedő kínálja finomságát. Lesznek házi sajtok, finom borok és pezsgők, és nem marad el a kolbászház sem - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég.

Az ötödik pálinkafesztiválra szóló jegyeket, bérleteket április elejétől országos hálózaton keresztül értékesítik, a hosszas sorban állás elkerülése miatt több bejárati pénztárat nyitnak majd.

NOL

A források szűkössége ellenére megrendezik idén is a Budapesti Őszi Fesztivált - közölte Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt arról is, hogy az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredménnyel, 98 százalékos látogatottsággal zárult.

Fesztvideók


Népszerűek
Friss kommentek
Kultmátrix