Az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos nyitófilmje A gyerekek jól vannak című, számos Oscar-, és Bafta-díj jelölést, illetve két Golden Globe-díjat is bezsebelt vígjátéka volt. Jó nyitánynak bizonyult az alkotás, hiszen egyszerre volt humoros, és elgondolkodtató, továbbá aktuális a meleg házasságok témáját illetően. Ezen felül a közönség is szerette.

A film címe kissé félrevezető, mert valójában nem a gyerekekről, hanem egy családról szól az alkotás, melyben egy leszbikus pár neveli az azonos spermadonortól született gyermekeit, akikben felnőtté válásukkal joggal merül fel az igény (elsősorban a fiúban), hogy a biológiai apjukat megismerjék. A „donor papa” szerencsére nyitott személyiség, így kíváncsi arra, hogy a rég elfeledett spermaadási akciójának mi lett az eredménye; belemegy a találkozóba. Az igazi bonyodalmat az okozza, hogy az „újdonsült” apuka nem csak a gyerekek életébe involválódik, hanem a Julianne Moore alakította leszbikus anyával is viszonyba keveredik. A félrelépésre természetesen fény derül, így a film a vége felé inkább családi drámába hajlik, s a házasság nehézségeire összpontosít: az érzelmi eltávolodásra, az oda nem figyelésre, a másik elismerésének hiányára, az aktív szexuális élet elmaradására.

Bár az alapszituáció érdekes és igencsak aktuális a melegházasság kérdéskörének kapcsán, azonban csalóka is, mert az alkotók a homoszexuális kapcsolatok másságának bemutatása helyett a heteroszexuális házassággal való hasonlóságokra helyezik a hangsúlyt. A közös pontot a házasság intézménye adja, mely mindenképpen kemény dió, függetlenül attól, hogy a partner ellenkező nemű, vagy nem. Ezzel önmagában nincs is baj, amennyiben a cél az egynemű házasságok megítélésének elfogadhatóbbá tétele volt. Ez voltaképpen sikerült, hiszen a karakterek szerethetők, a családi problémák életszerűek, a poénok csattannak és a leszbikusság sincs túlhangsúlyozva.

Azonban a másik oldalról szemlélve igencsak problematikusnak tekinthető az, hogy a meleg nőkre épülő családmodellt mintegy a heteroszexuális kapcsolat másolataként ábrázolják, amelyben szintén nem valósul meg a felek egyenlősége. Ugyanis a leszbikus párt alakító Nic (Annette Benning) és Jules (Julianne Moore) kapcsolata is a tradicionális családmodell szerint működik, amelyben a kemény, maximalista, uralkodó, sikeres kenyérkereső fél áll szemben az érzékenyebb, önmagát nem találó, elismerést szomjazó, otthont teremtő, saját karrierrel nem rendelkező másikkal. Márpedig az ember azt remélné, hogy legalább a meleg házasságokban egyenlőbb a munkamegosztás. Úgyszintén problematikus, hogy egy meleg anyának miért szükségszerűen egy férfival kell félrelépnie, azon túl persze, hogy a film kellő fordulóponttal rendelkezzen.

Összességében szórakoztató film, de a téma határait túl finom, túl óvatos kézzel rajzolja meg, valószínűleg a befogadók ízlésének és tűréshatárának érdekében. A felütés és az ív jó, a befejezéstől viszont többet vártunk.

Sziller Dalma írása