A Budapesten forgatott, dán-magyar koprodukcióban készült Juan című film remek példa arra, hogy az opera műfaját lehet úgy is tálalni, hogy az ne csak a vájt fülű, magas kultúrát preferáló rétegeknek nyújtson szórakozást.

Kasper Holten, a Dán Királyi Operaház művészeti igazgatója Mozart egyik mesterművét, a Don Giovannit a mai korba helyezve vitte vászonra. Izgalmas és akciódús alkotást hozott létre; a remek operatőri munkáért pedig Nagy Andrásnak jár a dicséret, aki igazi fényűző nagyvárosnak mutatja Budapestet.

A rendező az eredeti opera szövegkönyvén csak kis változtatásokat eszközölt a korhűség javára. A történet életszerűsége miatt azonban Leporello MacBook-on vezeti a csábítások listáját, Zerlina és Mazetto a Kőlevesben ünnepli a közelgő menyegzőt, Anna apja nem kormányzó, hanem rendőrfőnök, s Juant nem egy kőszobor próbálja bűnbocsánatra késztetni, hanem egy csuklyás hajléktalan – valójában saját maga. Ebben az interpretációban a nők nem hiszékeny áldozatok, hanem saját érzelmeik rabjai, akik vágynak a csábításra, kiváltképp Anna, aki bár tudja, hogy apját Juan ölte meg, ezt mégis hezitál megvallani a rendőrségen.

A Don Juan legendakör számos feldolgozást megélt már, mind irodalmi (például Moliére, Lord Byron, Dumas, E.T.A Hoffmann), mind filmes szempontból. Az alkotások közös jellemzője természetesen maga a főszereplő, aki minden esetben megrögzött csábítóként jelenik meg, a földi örömök és a féktelen kalandok hajszolójaként, aki elsősorban és mindenek felett az erotika megszállottja. A hős, aki minden útjába kerülő nőt megkap (vagy megszerez), mégis magányos. Azonban élvezet- és gyönyör-központú életvitelének köszönhetően gyilkosságba keveredik, amiért a világ kitaszítja magából, és életének szükségképpen tragédiával kell végződnie.

Sziller Dalma írása